Magyarországi városok számadáskönyvei

Régóta érzett hiányon segít és régi óhajtást tölt be a Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottsága, midőn figyelmét a régi városi számadásokra fordítván, kimonda, hogy a bennök rejlő óriási mennyiségű műveltség-történelmi anyagnak végre hozzáférhetéséről s a négy-ötszázados, elhalványodott, idők viszontagságainak kitett számadáskönyvek kiadásáról gondoskodni kell. A reánk maradt e nembeli legrégibb emlékeknek közzétételét annyival inkább siettetni kellett, mert az eredetileg is kevés gonddal Írott, s később — a leszámolás megtörténte után — kevés becsben tartott számadáskönyvek legrégibbjeit — igy például a soproniak között a 3. szám alatt közöltét — nem sok idő múltán a kíméletlen idő teljesen élemészti. A sokszor nedves, alkalmatlan helyen őrzött, a levéltárak limbusába sorozott számadáskönyvek többjének papirosa teljesen elmállott, írása elhalványult; iigy hogy nincs messze az idő, melyben a leggyakorlottabb palaeographus szeme sem lesz képes a bennük reánk maradt érdekesnél érdekesebb műveltség-történeti adatok rejtvényébe behatni. Mikor pár évvel ezelőtt a nagyszebeni számadáskönyvek nyomtatásban megjelentek, J) a szakemberek, úgy hazánkban, mint külföldön, örömmertidvözöl-tók a kiadványt. És méltán; mert semmi sem képes annyira megvilágítani a középkori városok és a középkori polgár belóletét, szükségleteit, igényeit, mint a városok jövedelméről és kiadásairól vezetett jegyzékek. Több anyagot tartalmaz ezeknek egy óve a müveltsógtörtónetének megvilágítására, mint összes oklevéltárainkba foglalt okleveleink. Pedig a nagyszebeni számadáskönyvek aránylag sokkal közelebbi kort világítanak meg, miiit a jelen kötetben felölelt számadástételek. A szakadatlan, sorrend azoknál iigyszólván csak az 1467-ik évnél kezdődik ; ezt megelőzőleg csak rövid töredékeket^ égy óvnélkftlit, melynek mása és tartalma a XIV. század végére vall, s. egy másikai a XV. század elejéről találunk a kötetben. A jelen kötet számadást!ételei korfca'nézve jóval megelőzik mindazt, a mi ekkoráig ez emlékekből nálunk közzététetett. De nemcsak e tekintetben, az érdekesség és változatosság szempontjából is annyit nyújtanak, hogy teljesen kielégítik a várakozást, mely azok kiadását megelőzte. Méltán feltűnhetik bárki előtt, hogy a jelen kötet nem tartalmazza egy városnak számadásait szakadatlan sorrendben; hanem e helyett hét város levéltárából nyújt — mint első pillanatra látszik — mutatványt. A számadások különböző időben kezdődnek, különböző korban szakadnak meg. A selmeczbányai tételeknek legfiatalabb darabja 1408-ból való, a pozsonyiaké 1419-ből; a beszterczebányai töredékes számadáskönyv a XIV. század végéről tartalmazza a legutolsó adatot; míg a nagyszombati 1155-ből adja az utolsót. A. soproni emlékek legifjabb darabjának kora a XV. század első felére esik; a bártfaiak már sokkal összefüggőbbek az eddig felsoroltaknál, és sorrendjük az 1444. évvel szakad meg; és végre a legfiatalabbak, a körmöczbányaiak, 1450-ből nyújtják a legutolsó feljegyzéseket. E különbözés a megszakítás idejére nézve a következőkkel indokolható...