A leányok neveléséről

Fénelon François de Salagnac de la Mothe 1651 augusztus 6-án született Perigordban, a Fénelon kastélyban. Cahorsban, majd Párisban végzett tanulmányok után a párisi Saint-Sulpice papnevelő intézetbe lépett, hogy jövő élethivatására előkészüljön. Még egészen fiatal lelkipásztor volt, amikor a református vallásról a katolikus Egyházba visszatért nők részére alapított Nouvelles Catholiques igazgatója, majd több belföldi hittérítő szervezet irányítója lett. Ezen tevékenysége közben látott bele oly mélyen a női lélekbe, hogy 1687-ben megírhatta a De l’éducation des filles című művét. Ez a munka olyan hírnevet, szerzett neki, hogy két évvel annak megjelenése után a burgundi hercegnek, XIV. Lajos unokájának gondozásával megbízott Beauvilliers hercege meghívta őt annak nevelésére. A kis herceg makacs, indulatos, durva, a kegyetlenségig vad, Saint-Simon állítása szerint valóságos emberi szörny volt. Fénelon minden idejét vele töltötte, minden istenadta képességét és tudását latbavetette és csodát művelt vele. A pokoli jellemből szelíd, nyájas, türelmes embert nevelt, aki a legkomolyabb elhatározással készült elő a származásával járó magas küldetésre. Ennek a nevelői munkának emléke Fénelonnak a Télémaque című örökéletű műve. Fénelon 1695-ben Cambrai érseke lett. Ebben a méltóságban fejezte be gazdag munkásságú életét 1715-ben. A leányok neveléséről szóló értekezés Fénelonnak időrendben is, értékben is a legelső műve. Harminchatéves korában írta és így ez a mű bizonysága annak, hogy a halhatatlan író mily korán képes volt mélyreható elemzésre. Fénelon a művét nem szánta a nyilvánosságnak. Hűséges barátjának, Beauvilliers hercegének és feleségének kérésére írta vezérfonal gyanánt tizenhárom gyermeküknek, köztük öt leánynak a nevelésére. Egy családnak szólt, de megfelelt minden családnak és a leánynevelés, de sok tekintetben minden nevelés alapvető művévé lett. A herceg a benne foglalt bölcs tanácsok áldásos hatását a maga népes családjában mindennap érezte; úgy gondolta tehát, hogy szolgálatot tesz vele nemzetének, ha közkinccsé teszi. Az első kiadást Párisban minden körben határtalan örömmel fogadták. Charles Rollin az egyetem rektora, a jeles pedagógus, kiváló műnek tartotta és ajánlotta a szülőknek, hogy adják annak az egyénnek a kezébe, akire gyermekeik nevelését bízzák. Bossuet azt mondotta róla, hogy a maga rövidségében több értékes gondolatot, több finom és mély megfigyelést, több egészséges elméleti és gyakorlati igazságot foglal magában, mint a nevelés kérdéséről közzétett többi kötetekre menő művek. Fénelon megélte munkájának gyakorlati értékelését is, mert a Maintenon asszony által Saint-Cyrben alapított leánynevelő intézet az abban lefektetett gondolatokat és gyakorlati tanító és nevelő módszert követte. Ez az intézet tehát 500 leánynövendékével Fénelon pedagógiájának gyakorlati mezeje volt. A munka első kiadását több is követte. Megemlítjük az 1696. évit, melyet maga Fénelon nézett át és javítgatott, az 1715. évit, mely először közölte a műnek egy ismeretlen nőnek szánt, ismeretlen időben készült remek kivonatát ilyen címen: Avis á une dame de qualité sur l’éducation de sa fille, a Fénelon összes műveinek sorozatában megjelent 1823., továbbá az 1872. és az 1907. évi kiadásokat. Az 1872. évben megjelent kiadás az egyetlen, melynek szövege megegyezik a Versaillesben őrzött kiadás és a szerző kéziratának szövegével. A 250 év alatt megjelent kiadások hosszú sora fényes bizonysága annak, hogy Fénelonnak ez a műve azon ritka alkotások közé tartozik, melyeknek értékét a haladó idő nem tépázza meg. Nyelvünkön eddig egy fordítása volt. Szalai báró Barkóczy László túlságosan szabad fordítása ilyen címen: Nőnevelés Fénelon után, Pesten, 1842, Trattner-Károlyi betűivel. Ez azonban ma már ritka mű. A legnagyobb közkönyvtárainkban sincs meg. Fénelon gondolatait igyekezett bevinni a magyarság köztudatába: Fináczy Ernő: Neveléstörténet, IV.; Weszely Ödön: Fénelon és a nőnevelés, Budapest, 1903.; Balenegger Hugó: Fénelon a leánynevelésről, Arad, 1911. A mű alakja szerint nem értekezés, nem kifejtés, hanem szerves összefüggésű, egyre mélyebbre tekintő, nagyszerű tanácsok sorozata. Ezeknek a tanácsoknak az ad értéket, hogy finom lelki megfigyeléseken alapulnak. A gyermeki, különösen a leánylelket, annak sajátos megnyilvánulásait, erényeit és fogyatékosságait senki sem ismerte úgy, mint Fénelon, sem azelőtt, sem az ő korában, de még utána sem jó ideig, – magát Rousseaut sem véve ki. Megfigyelései jórészt még ma is helytállók. De a gyermeki léleknek nemcsak a tökéletlenségeit és gyarlóságait ismeri és tárja fel, de a segítés forrásaira és módjaira is rávezet. A mű nyelve meglepően egyszerű. A legkedvesebb és a legvilágosabb prózai nyelvek egyike az egész francia irodalomban. A lélekmegfigyelésre épített nevelésnek nehéz, akkor még merőben újszerű kérdésével oly könnyedén és oly világosan foglalkozik, hogy gondolatainak megértése nem okoz különösebb nehézséget az olvasónak. Ez a könnyedség, világosság és nyelvi szépség sokat köszönhet a görög szellemnek, melynek Fénelon gyöngéd hódolója volt.