A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántól Mária Teréziáig

Annak a szoros frigynek, mely Magyarországban a katholika egyház és a királyság között, egy időben történt megalapításukkor, létrejött, külső kapcsát a királyi kegyuraság képezi, mely az egyházi és állami életnek minden időben nevezetes tényezője vala. Ezért a nemzet és uralkodói féltékeny éberséggel őrködtek fölötte, kiméletet nem ismerő erélyességgel oltalmazták. Jelentőségét a hazai történelem és jogtudomány munkásai is kellően fölismerték és méltatták; anélkül azonban, hogy fejlődésére és viszontagságaira teljes világosságot árasztani képesek lettek volna. Számos kérdés megoldása elé elháríthatatlan akadályokat gördít a történeti emlékek hiánya vagy hézagossága, ami hazai levéltáraink pusztulásának, különösen a régi királyi levéltár megsemmisülésének következménye. És az ily módon támadó nehézségeket még növeli az a zavar, amit a forgalomba hozott hamis oklevelek idéztek elő. A római szent-szék levéltárait szintén sok csapás érte. Szent István korából semmit sem, a XI. és XII. századból igen keveset őriztek meg. Azonban a XIII. század elejétől már gazdagoknak mondhatók. Magyar történetnyomozók a XVII. század végétől fogva fordultak meg a római levéltárakban, és foglalkoztak a hazánkra vonatkozó okiratok nyomozásával. Másolataik különböző munkákban, majd egybegyűjtve Fejér Codex Diplomaticusában láttak napvilágot. Mennyiség és érték tekintetében egyaránt jelentékenyebb az az anyag, amit Theiner Ágoston, a vatikáni levéltár igazgatója, 1860-ban, a magyar püspöki kar költségén bocsátott közre: »Monumenta historica Hungariam sacram illustrantia« czímű két kötetes oklevéltárában. De gyűjteménye csak 1526-ig ér, és teljesnek nem mondható. A feladat, amire vállalkozott, egy ember erejét messze meghaladta. E mellett Ő a vezetése alatt álló, úgynevezett vatikáni titkos levéltárra szorítkozott. Ez pedig éppen a magyar királyi kegyúri jog történetének szempontjából legfontosabb korszakra, Zsigmond király uralkodásának és Hunyadi János kormányzóságának idejére, kivételesen szegény. Ez a hézag csak néhány év előtt töltetett be, mikor XIII. Leó pápának, a tudományos világot újabb hálára kötelező, rendelkezése következtében, az eddig úgyszólván megközelíthetetlen datariai levéltár bekebeleztetett, a mely a jelezett korszakból, a XIV. század utolsó tizedéből és a XV. első feléből, mintegy nyolczszáz regesta-kötetet őrizett meg, míg a- titkos levéltár alig százat mutathatott föl, A Dataria nevezetű hatóság ügyköréhez, egyebek között, az egyházi javadalmak elnyeréséért benyújtott kérvények elintézése és az egyházi javadalmak tárgyában indított perek elbírálása tartozik. így tehát levéltára a kegyúri jog történetének bő forrását foglalja magában.