Lydia titka

Lydia Ivanova nem tudott aludni. Apró patkányok rágcsáltak az agyában. Az éjszakái nehezen teltek, amióta megérkezett szovjet Oroszországba. A hosszú, sötét órák alatt úgy érezte, mintha éles sárga fogak rágnák keresztül magukat a koponyáján. Időnként a szagukat is érezte. Ami ennél is rosszabb, olykor hallotta is a neszezésüket. Haragudott magára, amiért hallgatott rájuk. Tizennyolc évesen okosabb is lehetett volna. Felült keskeny ágyában és végighúzta az ujjait kócos hajában, hogy megszabadítsa magát a hangoktól. Tiszta gondolatokra volt szüksége. Az éjszakák azonban sohasem voltak csendesek az efféle szállodákban, Sztálin újdonsült beton nyúlketreceinek egyikében, ahol sohasem találta a helyét. Állandóan eltévedt, és ez riasztotta. Nem engedhette meg magának, hogy eltévedjen. Szorosan a mellkasára hajtotta az állát és lehunyta a szemét, hogy megtalálja magában azt a fényes meleg helyet, amit odabent őrizgetett, de ma este ez lehetetlen volt. Horkolás zengett a szomszéd szobából és egy pár veszekedett távolabb a folyosón. Türelmetlenül várta a hajnalt. Legszívesebben kikelt volna az ágyból, hogy fel-alá járkáljon a szoba talpalatnyi padlóján, így próbálva siettetni az időt. De megtanulta, hogyan fogja vissza magát, hogyan zabolázza meg hirtelen késztetéseit. Hogy elüsse az időt, kicipzárazta a tárcaövet a derekán, amit még éjszakára sem vett le. Az érintése meleg volt és puha. Elővette belőle az orosz útlevelét. Az ablak előtt pislákoló gázlámpa halványsárga fényénél eredetinek látszott. De hamis volt. Szép munka volt, ami többe került neki, mint amennyit megengedhetett volna, s ahányszor csak átadta ellenőrzésre, a szíve hevesen kalapált a mellkasában. Elővette a brit útlevelét is, és végighúzta az ujját a dombornyomásos oroszlánon. Ironikus. Ez az útlevél eredeti volt, az angol mostohaapja révén, mégis veszélyesebb rá nézve az orosznál. A rubelek közé rejtve tartotta a tárcaövben, mivel minden külföldit, aki elég meggondolatlan volt ahhoz, hogy szovjet Oroszország fekete földjére lépjen, jobb esetben is éles szemekkel figyeltek, rosszabb esetben pedig kihallgattak és bebörtönöztek. Végül elővette a bankjegyköteget, hogy sokadjára is megszámolja, hány rubelje van, de ellenállt a kísértésnek. Ehelyett a súlyát méregette a kezében. Napról napra könnyebb lett. Halkan felsóhajtott és azon tűnődött, mi lesz, ha végleg elfogy a pénze. Gyorsan visszatett mindent az övbe és gondosan becipzárazta, mintha a félelmeit szerette volna elzárni. A keze ösztönösen a nyakában viselt amulettre csúszott. Egy rózsakvarc sárkány volt. A nagy erejű kínai szimbólum a bőrén feküdt. Finoman körbesimította az ujjával. - Csang An Lo - suttogta. A szája mosolyra húzódott és végre meglátta maga előtt azt a fényes, meleg helyet. Lehunyta a szemét, a lábai futásnak eredtek és átrepült a hó- és jégfedte tájak fölött. Érezte, ahogyan a felkelő nap arany ujjaival végigsimítja bőrét. A lábai alatt hirtelen puha homokot érzett és a ragyogó víztükörből egy alak... Egy ajtó becsapódott és a kép szertefoszlott Lydia szemei előtt. K csjortu! Odakint az ég még mindig olyan sűrű és sötét volt, akárcsak a titkai, de úgy érezte, eleget várt már, és kikelt az ágyból. Köntös helyett magára húzta hosszú barna kabátját és mezítláb lesétált a folyosón a közös mosdóba. Sóhajtva benyomta az ajtót. Nagy meglepetésére odabent már valaki felkapcsolta a villanyt. Egy alak állt az egyik csap előtt.