A budapesti Duna-hidak

„Historia est magistra vitae” Igen: „a történelem az élet tanítómestere”. És ezen túlmenően, Goethe szerint, „A tudomány története, maga a tudomány”. Ahhoz tehát, hogy a fejlődés — legyen ez természettudományi, műszaki, filozófiai stb. fejlődés — lényeges szempontjait, legfontosabb irányelveit megállapíthassuk, szükséges ismernünk az évszázados, az évezredes fejlődés kialakulásának mikéntjét, minden reális, minden téves, minden visszahúzó, minden előremutató problémáját, lépcsőjét, minden sikerét és minden kudarcát. Ezek ismerete teszi lehetővé a tökéletesedést, a haladást, a jobb, a gazdaságosabb, a szebb, a korszerűbb létrehozását. Amikor elkezdtem — néhány évtizeddel ezelőtt — a Műegyetemen hídépítéstani, vasbetonépítéstani, építőanyag témakörű előadásaimat, éreztem, hogy a történelemmel kell kezdenem: a mechanika, az anyag, az építés s különleges szakmámnak, a hídépítésnek történetével. Így sikerül különleges ismereteket, kérdéseket, hiányosságokat, fejlődési irányokat felvillantani, rámutatni a műszaki, a gazdasági, az esztétikai és sokszor emberi nehézségekre, amelyek legyőzése mindig lelkesítő emberi feladat. S ezért örültem akkor, amikor dr. Gáli Imre barátom, aki a hídépítés történetével évek hosszú sora óta foglalkozik, bemutatta összegyűjtött anyagát a budapesti hidak történetéről, s úgy gondoltam, ennek az anyagnak kiadása nemcsak a műszakiak, de általában a nem szakember nagyközönség számára is komoly érdeklődést keltő, igen jelentős munka lehet. Most, hogy a munka elkészült, úgy érzem, érdemes volt felfigyelni rá, foglalkozni vele s kiadni. Köszönet érte a Műszaki Könyvkiadónak. A könyv témája, a budapesti Duna-hidak története elénk tárja múltunk, történelmünk egy kimagasló részét, jelenünk hatalmas erőfeszítéseit, az újjáépítésben elért eredményeit, vázolja a magyar műszaki társadalom hangsúlyozott szerepét hazánk életében, fejlődésében, a nemzeti vagyon létrehozásában, bemutatja a magyar műszaki gárda felkészültségét, lelkesedését korszakalkotó létesítmények tervezésében, megvalósításában. A magyar hídépítés történetét szemlélve, büszkén mondhatjuk, hogy a magyar hídépítők nem hiányoztak a különlegeset teljesítők soraiból, megvolt (s megvan) bennük is az alkotó műszaki ember nagy szakértelme, merészsége, kezdeményező készsége, felelősségérzete kimagaslót alkotni. Nemzetközileg is elismert, hogy a budapesti Duna-hidak nemcsak műszakilag kiváló, korszerű, de különös gonddal és érzékkel megoldott esztétikus — s ha szabad mérnöki létesítményekre így mondanom — művészi alkotások is.