Görgey Arthur a számüzetésben, 1849-1867

Ritkán volt két testvér élete oly szorosan egymással összeszőve, mint a magyar forradalom elbukása után is a Görgey Arthuré s az enyim. Ez szolgáljon előleges magyarázatul — egynémely tisztelt olvasóm előtt talán mentségemül — hogy valamint korábbi munkáimban, szintúgy jelen feladatom közben is, saját személyem és élményeim emlegetesét ki nem kerülhettem. Jelen feladatom pedig: Görgey Arthurnak 1849. évi nyárutójától 1867. évi nyárutójáig tartott számüzetése idejéből szolgáltatni mentül több hű adatot az ő valamikor, hivatott tollal megírandó hiteles életrajzához. Más alkalommal és helyen elmondtam azt, mint választottak el bátyámtól. Arthurtól Nagy-Váradon 1849. évi augusztus 29-ikén, életünk legszomorúbb napjaiban. Bátyámat Andrássy Norbert osztrák császári őrnagy, Haynau szárnysegédje átvévén Paskievics herczegtől, elvitte száműzetése kitűzött helyére Karinthiába. Vele menni csak nejének, dr. Markusovszky Lajosnak, a bátyám nyilt fejsebét kezelő orvosnak és egy régi szolgának volt megengedve. Engem egy nagy kötelesség Pestre hitt. A kik mint bátyám kisérete, a világosi nap után vele Nagy-Váradra vitetvén, az orosz fogság napjaiban emitt körülötte valánk, nekünk mindeniknek már több nappal augusztus 29-ike előtt, Paskievics herczeg egyenes parancsára a nagyváradi osztrák fő-commissariatus kénytelen volt rendszerinti útlevelet állítni ki, azon helyre szólót, a hová kiki kívánta. Az én útlevelem a külföldre, egész Európára szólt. Minthogy az ekkor Nagy-Váradtól távollévő fő-commissarius Zichy Ferencz grófnak helyettese Szirmay István gróf nagyon ellenkezve és csak a herczeg szigorú parancsára (ezt az okiraton magán megjegyezve) adta ki nekünk, ez útleveleket: előrelátható volt, hogy Szirmay semmit sem fog késni, ezen Paskievics által rá gyakorlott kényszert Haynaunak följelenteni, a ki viszont sietni fog — ha egyéb okból nem, hát már Paskievics iránti gyűlöletből — ez útleveleket mind érvénytelenné nyilvánítni. Ezért Duka Tivadar barátom, bátyámnak egyik hűséges segédtisztje, sietett is, mihelyt kezében volt útlevele, hasznát venni. Búcsút vett és ez útlevéllel el is jutott szerencsésen Pesten keresztül Párisba, Londonba, a honnan utóbb Indiákra vitte sorsa. De azt hiszem: azon a vonalon (Szepesség, Galiczia), melyet orosz csapatok tartottak megszállva, még hetek múlva is az ilyen szövegű útlevelemmel bizton kijuthattam volna porosz területre s így tovább világgá: míg másrészt, ha napok múlva Pestre megyek vele, ott valószínűleg elkobzására lehetek elkészülve.