A polgáriskola gondolatának kialakulása
Szerző: Győri VilmosCím: A polgáriskola gondolatának kialakulása
Alcím: 1868-ig
Megjelenési adatok: Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület, Budapest, 1929.
ENNEK a kis iskolatörténeti tanulmánynak az a rendeltetése, hogy a magyar közoktatási szervezetbe az 1868. XXXVIII. t.-c.-kel hivatalosan beillesztett polgáriskola nemsokára megjelenő történelmének bevezetője legyen, s mint ilyen tájékozást adjon a polgáriskolai iskolatípus keletkezéséről, kialakulásáról, a kezdettől 1868-ig folyó életéről. A magyar irodalomban — tudomásom szerint — nem véve figyelembe azt a kísérletet, amelyről később lesz szó, olyan munka nem jelent meg, amely kizárólag ezzel a tétellel és ezzel
kimerítően foglalkozott volna. Azok közül, akik a hazai iskolázás múltját kutatták és megírták, először dr. Szelényi Ödön, utána Kornis Gyula gondoltak a polgáriskolára is. Szelényinek 1917-ben Pozsonyban megjelent műve: «A magyar ev. nevelés története», ha nem is külön fejezetet, de külön figyelmet szentelt
a polg. isk. múltjának. Kornis Gyula pedig «A magyar művelődés eszményei 1777—1848-ig» című, 1927-ben megjelent munkájában (II. köt., X. rész, I. fejezet) több adattal és bővebben megvilágítva tárgyalta azokat a hazai elméleti tervezgetéseket és gyakorlati próbálkozásokat, amik a XVIII. és XIX. században a
polgáriskolázás megteremtésére irányultak. Némely polg. iskolai pedagógus munkájában (cikk, tanulmány, beszéd) is találunk részleteket, amik a polg. iskolai típus hazai és külföldi előzményeivel foglalkoznak, de ezek a részletek csak nagyon futólagos, hézagos kitérések.
Kategóriák: Neveléstudomány
Tárgyszavak: Neveléstörténet, Pedagógia, Polgári iskola, Polgári Iskolai Tanáregyesület
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Tárgyszavak: Neveléstörténet, Pedagógia, Polgári iskola, Polgári Iskolai Tanáregyesület
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Share
Tweet