Száz rejtély a magyar történelemből

Az alábbi ábra a magyar és a nemzetközi népességek vizsgált mintái közötti genetikai távolságot mutatja be. A távolság 1 alatti értéke lényegében genetikai azonosságot jelent. Az 1 és 2 közötti genetikai távolságot nevezzük rövidnek, és ez közeli genetikai kapcsolatra utal. A magyar, a szláv és a német értékek az azonosság és a közelség határán vannak, szoros genetikai kapcsolatot jelentenek. A magyar történelem ismeretében ezen nem is csodálkozhatunk, mivel a Kárpát-medencében ezzel a két néppel éltünk a legszorosabb kapcsolatban. A mai magyar népesség genetikai állományát elsősorban az elmúlt ezer év, ezen belül is a mohácsi vész utáni események határozzák meg. A minták közül még két népesség esik rövid genetikai távolságra, a finnek és az irániak. Mindkettőt történelmi adatok támasztják alá. A finnek kapcsán érdemes arra is utalni, hogy ez azt bizonyítja: nemcsak nyelvi rokonság áll fent e két nemzetet alkotó népesség között. A magyar és iráni közelség is összhangban van a történettudomány álláspontjával. Eszerint az iráni hatás nemcsak egyes etnikumok, elsősorban a jászok eredetében, hanem az egész magyarság esetében fontos. A türk kapcsolat a mai magyarság szempontjából már elég távolinak ítélhető. Az ősmagyarok részleges türk eredetét tények támasztják alá. De ez a kapcsolat a honfoglalás után lényegében megszűnt, vagy csak nagyon kismértékben, a besenyők, az úzok, a kunok befogadása révén maradt meg. Az azóta eltelt 1100 év elvileg megfelelő hosszúságú időtartamot jelenthetett volna a meglévő türk gének ki-válogatódására. Ez ellen szól azonban egy fontos érv. A finn rokonság jóval korábbi történelmi időszakra esik, az iráni kapcsolat pedig időben egybeesik a türk hatással. Mégis, genetikai távolságunk a finn, valamint az iráni népességgel egy nagyságrenddel rövidebb, mint a türk népesség esetében. A probléma megoldására mai tudásunk szerint legalább három magyarázat jöhet szóba. Az egyik: a türk gének könnyebben kiválogatódtak a magyar génállományból, mint a finn és iráni gének. A másik: a jelenkori génállomány, nálunk is, náluk is jelentősen különbözhet a honfoglalás előttitől. De ez viszont mindegyik népességre igaz lehet. Sőt a finnek esetében a földrajzi elszigeteltség (Skandinávia) miatt kialakuló beltenyészet a népesség génállományát jelentősen módosította, mégis alátámasztja a közös származást a genetikai távolság. A harmadik: lehetséges, hogy rokonságunk a finnekkel és az irániakkal sokkal erősebb, mint a türkökkel. Ez utóbbi kétségtelenül ellentmond nemcsak a históriai hagyománynak, de a történettudomány mai álláspontjának is. Külön említést érdemel a magyarságnak a keleti (korábban: mongoloid) nagyrasszal való rokonsága. A magyarság őstörténetében az e rasszhoz tartozó népekkel való kapcsolatok erősek voltak. A népvándorlás során számos ilyen népesség hatalmi erőterében közlekedtek őseink, másrészt adatok szólnak arról, hogy több ilyen népcsoport csatlakozott hozzánk. Ezzel szemben a jelenkori minta és a keleti nagyrassz közötti genetikai távolság irdatlanul nagy (az 1. ábra szokásos mértékegységei mellett nem is ábrázolható).