A tudni-nem-érdemes dolgok tudománya

Hatvan éves könyvet vesz kezébe az olvasó, először magyarul: az első két kiadás (1908 és 1911) német nyelven jelent meg. Szerzője, a fiatal kiasszika-filológus ezzel az első könyvével máris az érdeklődés, szenvedélyes viták és állásfoglalások kereszttüzébe került. Maga Hatvány írja: „..tanulmányom ... Németországban egyszerre ismertté tette nevemet, százan is tárcáztak rólam, és előadásokat tartottak a kis könyvről, professzorok és írók...” A magyar tudományos-kritikai közvélemény sem vonhatta ki magát hatása alól, rögtön magyar méltatása is akadt, jellemzően a radikális Huszadik század köréből. Jászi Oszkár lelkesülten jelentette ki, hogy Hatvány könyve „forradalmi könyv, melyet olvasni és terjeszteni kellene mindenkinek, aki a fiatal nemzedéket a mai klasszikus nevelés jellemet és értelmet elsorvasztó igája alól felszabadítani törekszik'’. Ma azonban úgy látszik, hogy a kortársi kritika helytelenül hangsúlyozta a könyvnek ezt a részlet-mozzanatát; a „tetszelő látszatlatinitás” e hatásos pamflet nagy szeri” lendülete ellenére is szilárdan állta bástyáit, hiszen a formális képzés elve nem bukhatott el az ideológiai kritika várostromában. A formális képzés pedagógiájának építőkockái nem véletlenszerűen kövültek ilyenné, hanem mert abból a társadalmi alapból szerveződtek, amelynek éppen a „humán” gimnázium volt az egyik leglátványosabb megnyilvánulási formája. Az a feladat tehát, hogy ne egy „letűnt kultúrára” épüljön a nevelés, voltaképpen a társadalmi alapok forradalmára tartozik, csak ez végezhette és végezte el; s ebből a szempontból a könyv jelenleg a szellemi utóvédharcok, illúziók és nosztalgiák felszámolására lenne alkalmas. (A valósághoz azonban hozzátartozik az is, hogy jelenleg feltűnőbb a másik véglet, a legifjabb korosztályok műveltségének a klasszikafilológiával való csaknem teljes szakítása.) De az ilyesfajta kiadói célkitűzés vagy olvasói recepció a mű szellemi, sőt szépirodalmi horizontját szűkítené le.