Vitéz Háry János hőstettei

Hogyan jöttem a világra. Bizony mondom, szólt nagy büszkén a hegyoldalon levő pincéjébe hívott, vendégeihez Vitéz Háry János, bizony mondom nektek, hogy az én világrajövetelem sem úgy történt, mint más közönséges emberé. Mert bizony mondom, már a születésem is különös módon történt. Azt persze illik tudni mindenkinek, hogy Vitéz Háry János magyar nemesi családból származott. Még pedig ősrégiből, amely eredetét Ádámig tudja fölvinni. Dicső őseim sok jeles tettet vittek véghez, sok tatárt, törököt levágtak, adót nem fizettek, és akkora birtokuk volt, hogy egy esztendő alatt sem lehetett körülnyargalni. Hanem az édesapámra már csak kevés maradt, de annál több gyermekkel áldotta meg őt az ég. Hat fiú fogyasztotta már a kenyeret, mikor édesanyám azért imádkozott, hogy egy kis leányt is hozzon neki a gólyamadár. Addig-addig imádkozott, míg a gólya is meghallotta a könyörgést, és megszánta édesanyámat. Fogta magát, és elrepült a Fekete erdőbe, hogy ott kiválasszon egy csinos kis leánykát, aztán elhozza Háryék házába. A Fekete-erdő messze van innen, túl az Óperenciás tengeren; s az erdő közepében van egy gyönyörű tó, amelyben tömérdek buzogány, sás, káka, nád, vízililiom és vizirózsa terem. A sás, káka, meg holmi virágtalan növények tövében ülnek a fiúk, akik arra várnak, hogy a gólya elvigye őket; a vízililiom és vízirózsa levelei alatt pedig, hogy a nap le ne süsse arcukat, a leányok várakoznak. A gólya tehát eljött a Fekete-erdőbe. Mikor leszállt a tó partján, körülnézett, mintha azon gondolkozott volna, merre menjen. Én jól láttam a hosszúlábú madarat, mert a part közelében egy buzogány tövében üldögéltem; s azt kívántam, bárcsak engem fogna csőrébe, s vinne el innen a sok nyafogó gyerek társaságából. De a gólya nem sokat törődött velem, fejét billegetve ellépdelt másfelé, és buzgón keresgélt a vízben. Úgy látszott azonban, hogy nem talált kedvére való csecsemőt. Visszafordult, s egészen a közelembe jött. De rám sem nézett, hanem egy kis leány mellé állt, aki a szomszédságomban nőtt sárgaliliom-bokor alatt éppen egy kékszárnyú szitakötő után kapkodott. Gyönyörű szőke kis baba volt; nem csodálkoztam egy cseppet sem,, hogy a gólyamadár rávetette a szemét. Most már tudtam, hogy hiába kívánkozom ki a tóból, a gólya nem engem fog elvinni. Szomorúan lehajtottam a fejemet, s úgy hallgattam a hosszúlábú madarat, amint mondta a kis leánynak, hogy: — Kicsikém, téged viszlek Háryékhoz.