Lelki alakformálás corvina logo

Szerző: Heidl György
Cím: Lelki alakformálás
Alcím: Szent Ágoston beavató beszédei
Sorozatcím: Catena. Fordítások : a Pécsi Tudományegyetem Patrisztikai Központja és a Kairosz Kiadó közös sorozta; 12.
Megjelenési adatok: Keresztény Örökség Kutatóintézet - Kairosz, Pécs, 2015. | ISSN: 1587-2580 | ISBN: 978-963-662-799-7

coverimage A Galileai-tónál Jézus meggyógyított egy süketnémát. A fölébe dugta az ujját, és megnyálazott kezével megérintette a nyelvét, majd az égre tekintve imádkozott, és azt mondta: Effeta! Nyílj meg! A süketnéma meggyógyult, a szemtanúk pedig csodálkoztak: A süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélőképességüket (vő. Mk 7,31-37). A latin nyelvű egyházakban a keresztségre készülőket katekumeneknek és hallgatóknak (audientes, auditores) nevezték. E görög és latin szavak jelentése lényegében azonos, a görög katékhein ige ugyanis kifejezetten szóbeli tanítást jelent. Katekumen az, aki a tanítást hallgatja. Bár elnevezése alapján „hallgató”, valójában mindaddig süket, amíg nem nyílik meg a föle. Süket, mert hallgatja ugyan a Szentírást, hallja a felolvasó hangját, de még nem érti az elhangzottakat. A hang eljut a föléig, de a szó, amelyet a hang közvetít, nem nyugszik el a szívében. Isten szava, mint Ágoston mondja, „akkor nyugszik el bennünk, amikor mi megnyugvást találunk Isten szavában”. Az ige meghallásához és elnyugvásához előbb hallgatóvá kell válnunk, hallgatóvá pedig csakis az érzékelésünk, a gondolkodásunk és az akaratunk teljes megújításával lehetünk. Ez a megújítás a célja az elhangzó tanításoknak, a testi és lelki gyakorlatoknak, a szertartásoknak, a szent cselekményeknek, egyszóval mindannak, amit a jelölt a keresztségi felkészülés során, magában a keresztségben, majd a keresztelést követő nyolc napban átél. E könyv olvasói a felelős döntésre és az értelem használatára képes felnőttek keresztény avatásának folyamatába nyernek bepillantást Szent Ágoston beszédeinek segítségével. Témánk így a IV-V századi észak-afrikai kereszténység felnőtt keresztelési gyakorlatára korlátozódik, amivel azonban többet nyerünk, mint ha általában tárgyalnánk az ókeresztény katekéziseket. Egyrészt a IV. századnál korábbról nem maradtak fenn ilyen szövegek, másrészt a legkorábbi ismert beszédek - Jeruzsálemi Kürillosz, Aranyszájú János, Mopszuesztiai Theodórosz, Ambrus, Ágoston homíliái - arról tanúskodnak, hogy a helyi egyházak sajátos szokásai és hagyományai ellenére a beavatás lényegében mindenütt azonos módon történt. Végezetül, a témaválasztás legfőbb előnye talán az, hogy e könyv lapjain Szent Ágoston fog megszólalni, még ha tolmács segítségével is. Ágostontól (354-430), az ókeresztény egyház egyik legnagyobb teológusától és lelki pásztorától, az észak-afrikai Hippo Regius püspökétől van mit tanulnunk. Aki figyelmesen olvassa, hallgatójává lehet, megnyílik a füle és a szó elnyugszik a lelkében.

Védett tartalom, csak terminálról érhető el.

Tartalomjegyzék

Borító
Címlap
[3]
Impresszum
[4]
Tartalom
5-6
Előszó Effeta!
7-8
Lelki alakformálás
9-31
Szómagyarázat
32-34
Felkészítés az újjászületésre
[35-98]
   I. Meghívás a keresztségi újjászületésre
37-[46]
   II. Intés a testvéri egyetértésre
47-58
   III. A Hitvallás átadása
59-68
   IV. Az Úr imádságának átadása
69-[80]
   V. Az Úr szenvedése
81-[89]
   VI. Virrasztás
90-[98]
Húsvéti beszédek az újjászületetteknek
[99-198]
   I. Második születés Beszéd húsvét napján az egész gyülekezethez
101-107
   II. A szentségekről Beszéd húsvét napján a neofitáknak
[108]-117
   III. Helyesen élni Beszéd húsvéthétfőn
118-[128]
   IV. Úton hazafelé Beszéd kedden, húsvét nyolcadában
129-[143]
   V. Isten Szava Beszéd szerdán húsvét nyolcadában
144-[153]
   VI. Találkozás Beszéd csütörtökön húsvét nyolcadában
154-[164]
   VII. Halászat Beszéd pénteken húsvét nyolcadában
165-177
   VIII. Péter vallomása Beszéd szombaton húsvét nyolcadában
178-186
   IX. Minden ember hazug Beszéd vasárnap húsvét nyolcadában
187-[190]
   X. A hit teljessége Beszéd vasárnap húsvét nyolcadában
191-[198]
Képek jegyzéke
199-203
Hátsó borító