A sebzett gyógyító

Mit jelent lelkivezetőnek lenni korunk társadalmában? Évek óta sok férfi és nő teszi fel ezt a kérdést, akik szolgálni szeretnének, de úgy találják, a bevett szokások egyre kevésbé életképesek, s őket magukat sem védi már a hagyományos szerep. A következő fejezetekben erre a kérdésre próbálok meg választ adni. Ám Antonio Porchia szavaival élve: „Feltárul előttem egy ajtó. Belépek, és száz zárt ajtóval találom szembe magam." (Voices, Chicago, 1969) Bármelyik új, ígéretes nézőpont számos újabb kérdést vetett fel, amelyek megválaszolatlanok maradtak. Szerettem volna azonban ellenállni a kísértésnek, hogy a zárt ajtóktól való félelmemben egyetlen ajtón se lépjek be. Ez magyarázza a könyv szerkezetét. A négy fejezetet négy különböző ajtónak foghatjuk fel, amelyeken át megpróbáltam a mélyére hatolni annak a problémakörnek, amelyet a lelkivezetőség vet fel modern világunkban. Az első ajtó egy szenvedő világra nyílik (1. fejezet),- a második egy szenvedő generációra (2. fejezet),- a harmadik egy szenvedő emberre (3. fejezet),- a negyedik ajtó pedig egy szenvedő lelkivezetőre (4. fejezet). A könyv egysége inkább abban a rendületlen igyekezetben rejlik, hogy választ próbáljak adni a saját relevanciájukat és hatékonyságukat megkérdőjelező lelkivezetőknek, semmint egy átfogó témában vagy egy alaposan alátámasztott elméletben. Meglehet, töredezett élettapasztalatunk és a megoldás sürgető vágya nem teszik lehetővé a „lelkivezetők kézikönyvének" megírását, a széttöredezettség közepette azonban lassan kikristályosodott egy kép, amely mindezen megfontolások gyújtópontjául szolgál: a sebzett gyógyító képe. Ez a kép érkezett utoljára. Korunk embere válságának megfogalmazására tett összes kísérletem után a lelkivezető önnön válságának kifejezése vált a legfontosabbá. A lelkivezető ugyanis arra hivatott, hogy korának szenvedéseit saját szívében ismerje fel, s ezt a felismerést tegye meg szolgálata kiindulópontjául. Akár egy kizökkent világba akar belépni, akár egy háborgó generációhoz fordulni vagy egy haldoklóhoz szólni, szolgálatát nem fogják hitelesnek érezni, ha nem a szívéből szól, amelyet ugyancsak megsebzett az a szenvedés, amelyről beszél. Így tehát semmit sem írhatunk a lelkivezetői hivatásról, ha nem értjük meg mélyebben, hogyan meríthet a lelkivezető gyógyító erőt a saját sebeiből. Ezért adtam e könyvnek A sebzett gyógyító címet.