Werner Ogris

A tudományok, így a jogtörténet művelőinek bemutatása a szakmai és a szélesebb közönség számára zömmel tradicionális csatornák segítségével történik. Szakmai életrajzok lexikonokban megjelenő hasábjaiból, a szerzők alapműveiből, recenziók szerteágazó világából meríthetünk- ehhez járul még egyebek között a bibliográfiák tekintélyt parancsoló rendje. Hat a személyes ismeretség varázsa is: a professzorok példamutatásának kisugárzása, tudományos pártfogásának embersége. Természetes igény merül föl bennünk, hogy bepillantsunk a tudományos műhelymunkába, és ellessük a mesterfogásokat. Megismerhetjük, melyek a joghistorikus kedvenc területei, ahol rejtett összefüggések kerülnek napvilágra, ahol érvényesül a humor, ahol a szakmai stílust nyelvi lelemény fűszerezi. Összegezve: az európai jogtörténészportrék sorozat, melynek első kötetét Werner Ogris bécsi professzornak szenteljük, sokszínű antológiákat kíván adni a jeles joghistorikusokról. A karakterisztikus alkotások bemutatásán keresztül eleven portrékra törekszik - nem annyira lezárult életművek szoborszerű véglegességére. (...) Kevés 20. századi jogtudós formálta olyan mértékben saját szakterületét, mint Werner Ogris a jogtörténetet. Ez nemcsak annak a rendkívül hosszú időnek köszönhető, melynek során professzorként a Berlini Szabad Egyetemen, az FU-n (1962-1966) és a Bécsi Egyetemen (1966-2003) tanított és vizsgáztatott; nemcsak annak a több mint tizenegyezer hallgatónak, akik ebben az időszakban nála szigorlatoztak, államvizsgáztak vagy diploma-vizsgákat tettek le. Köszönhető ez annak a hatalmas tudományos életműnek is, amelyet ugyanekkor hozott létre. A kenyerét alkalmazottként kereső Afred Ogrisnak és feleségének, Marianak 1935. július 9-én született meg a fia, aki öt gyermekük közül harmadikként jött a világra Bécsben. Werner Ogris gyermekkora nagy részét Felső-Ausztriában, Welsben töltötte. Érettségi vizsgáját itt tette le 1954-ben. A Bécsi Egyetemen folytatott jogi tanulmányok fedezetét ösztöndíjak és - ahogy ma mondanánk - „diákmelók” biztosították. 1958. december 12-én avatták jogi doktorrá. Hans Lentze, a német joggal, valamint osztrák alkotmány- és közigazgatás-történettel foglalkozó bécsi professzor volt az, aki a hallgató Ogrisban felébresztette a jogtörténet iránti érdeklődést. 1958. április 1-jétől Werner Ogris „tudományos segédmunkatársként” tevékenykedett a Bécsi Egyetem Európai Jogtörténeti Intézetében, ahol nem sokkal tanulmányai befejezése után látott hozzá első nagy tudományos munkájához, amely 1961-ben „Der mittelalterliche Leibrentenvertrag” címmel nyomtatásban is megjelent.