Magyarország levéltárai

A levéltárak a legrégebb óta működő intézmények közé tartoznak, ha nem is világ- de Európa-szerte mindenképpen. Magyarországon már a középkor óta folyamatosan működtek levéltárak a királyi udvartól a vármegyéken át a szabad királyi városokig, egyházi és más testületekig. E szervezeteknek ma is működő archívumaik vannak, néhányuk valóban több évszázadra vezetheti vissza történetét. A levéltárak feladata kezdetben az volt, hogy a levéltár létrehozója számára legfontosabb okleveleket, iratokat megőrizze. Ezek az iratok jogokat, birtokokat, kiváltságokat vagy mentességeket bizonyítottak, így hosszú távú megőrzésükhöz elemi érdek fűződött. A levéltárak ugyanakkor zárt intézmények voltak, nem azért működtek, hogy az akár évszázadokon át felhalmozott felbecsülhetetlen történeti értékű iratanyagot tudományos szempontból hasznosítsák. Ez a fordulat csak a 19. század terméke, amikor a polgári állam megnyitotta régibb hivatali iratait, így levéltárait az akadémiai kutatások előtt. A kedvező változás ellenére a levéltárakat egészen a 20. század utolsó harmadáig az állandóság és a változatlanság nem éppen pozitív nimbusza lengte körül. A kutatók, érdeklődők, ügyes-bajos dolgaikat intézni kívánók a levéltárakról olyan képet alakítottak ki magukban, hogy azok valami poros helyek, avítt kutatótermekkel vagy inkább szobákkal, tudós, azonban mogorva levéltárosokkal. A másik, azaz az intézményi oldalon pedig az a fajta hozzáállás volt a mérvadó, miszerint a levéltár egy tudományos intézmény, tudományos munkatársakkal, az itt dolgozók elsősorban történészeknek képzelték magukat, a munka hivatali részét másodlagosnak ítélték, ami elsősorban az ügyfeles akták pedáns ügyintézésre koncentrált, és a tudományos kutatást, publikálást tekintették fő feladatnak. Ebben a képletben a kutató inkább zavaró tényező volt, és ez az attitűd még a ’80-as és ’90-es évek közepén-végén is így volt. A 2008-ban elfogadott „Szolgáltató levéltár” stratégia azonban már új irányba terelte a levéltárakat. Nem önmagában a stratégia miatt, hanem azzal, hogy a stratégiai koncepció megalkotása idején már maguk a levéltárak, azok meghatározó vezetői és munkatársai is teljesen máshogy vélekedtek saját szerepükről...