A Magyar Családtörténeti Szemle reperóriuma, 1935-1944

A Magyar Családtörténeti Szemle genealógiai és heraldikai szaklap. 1935 végén – abban az évben egyetlen számmal – indult és az 1944-ben megjelent 4 számmal zárult. A folyóirat céljáról Baán Kálmán felelős szerkesztő és kiadó a következőket írja: „A történelemtudomány komoly formában történő népszerűsítése rendkívül nagyjelentőségű tényező a nemzetnevelés szempontjából s a családtörténet népszerűsítése épen abban éri el legnagyobb értékét, hogy a nemzet legértékesebb alkotó elemével, a családdal, annak multjával foglalkozó tudományágat ismertet a nagyközönséggel. A „Magyar Családtörténeti Szemle” megalkotásával azt a célt akarjuk megvalósítani s arra törekedünk, hogy a magyar társadalomban a család történetének megismerésén keresztül kiváltsuk a történelmi mult – mint a nemzeties szemlélet kimeríthetetlen erőtényezője – iránti széles érdeklődést és szeretetet. A családtörténeti kutatás módszereinek, a családtörténet jelentőségének ismertetése mellett főleg az állandó forrás-közlést tartjuk elsőrendű feladatunknak s a különleges tanulmányok, speciális kérdések szűkrefogásával, sokoldalú forrás-közléssel és ismertetéssel, szélesebb érdeklődésre számítható tanulmányok közlésével óhajtjuk elérni a családtörténetnek, mint történeti segédtudománynak komoly népszerűsítését.” (Olvasóinkhoz! =1935/1. 1.) Az első 4 füzet 24 oldal terjedelmű, majd ez 28-ra növekszik. 1936 decemberéig az oldalszámozás füzetenként 1-től indul. 1937-től mindvégig évente folyamatos. 1935/1-től 1936/8–9-ig a Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt. Budapest; 1936/10-től 1937/9–10-ig a Paulovits ny. Budapest; 1938/1-től 1939/4-ig a Kapisztrán-Nyomda Vác, majd ettől kezdve a veszprémi Egyházmegyei Könyvnyomda jegyzik a folyóiratot. Nem lehet tisztem a Magyar Családtörténeti Szemle szakmai elemzése, annyit azonban be kell vallanom; a feldolgozás során lenyűgözött a tartalmi gazdagság, a család-, birtok-, település- és kultúrtörténeti adatok sokasága. Felvonul zivataros évszázadainkból a magyar történelem nagyjainak és nemességünknek jó része. Gróf Széchenyi István ősfáján a 126 nevet végigtekintve elgondolkodhatunk azon, hogy ötvöződve kitől, milyen tulajdonságokat kaphatott a legnagyobb magyar. A művészi hajlam megjelenését a Vastagh és Benczúr családnál kisérhetjük figyelemmel. Birtokperek, hozományok jegyzéke, végrendeletek világítanak rá egy-egy család vagyoni helyzetére. A vármegyei levéltárak közölt adatai, nemesi összeírások, születési, életkori és halálozási adatok, címereslevelek, címerpecsétek ismertetése; mind-mind a folyóirat értékét növelik. Vajon megvannak-e még – s ki tudja, hol – a régi családi levelesládák, kisebb-nagyobb kincseikkel? Családok szétágazása nemesi és főnemesi ágra, vagy vallás szerint, vagy éppen; melyik vármegyébe vitte őket sorsuk tovább. Nem folytatom. A folyóiratnak vitathatatlan rangja van. Köszönet érte a neves közlő és szerzői gárdának és Baán Kálmán felelős szerkesztőnek és kiadónak. Munkám pedig annyiban növelheti e rangot, hogy célirányos keresés mellett rég feledésbe merült kérdésekre irányíthatja rá újra a figyelmet.