A tartalmas gondolkodás

Ez a könyv elsősorban pedagógusok számára íródott. Az ő munkájukban nap mint nap felmerülő pszichológiai problémák jó része a gondolkodáspszichológia témaköréhez kapcsolódik. Különösen manapság, amikor annyi szó esik reformról, új módszerekről, gondolkodásra nevelésről. A gondolkodáslélektan sajnos a pszichológia hagyományosan legunalmasabb fejezetei közé tartozik. Nem tárgya teszi azzá, hanem az a mód, ahogyan a pszichológia a gondolkodás problémáját sokáig megközelíteni igyekezett: a tartalomtól lehetőség szerint elvonatkoztatva a „tiszta” formák (a „műveletek”, „fázisok” és hasonlók) feltárásával kísérletezett. E kísérletezésbe csak a jól sikerült, érdekesebb feladványok (fejtörők, rejtvények: „problémák”) vittek olykor élénkebb színeket. Holott a gondolkodáslélektan tárgyánál fogva a pszichológia egyik legérdekesebb területe: benne minden találkozik. E könyv a mai gondolkodáspszichológiának ezt az összetettségét szeretné érzékeltetni. Nemcsak azért, mert így talán érdekesebb. Hanem azért is, mert alapgondolata az, hogy a gondolkodás formái nem vizsgálhatók a tartalomtól elszigetelve; az emberi gondolkodás lényegéhez tartozik, hogy — Vigotszkij kifejezésével — „tartalmas gondolkodás”. E könyv születéséhez nagyban hozzájárultak azok a kollégák, egyetemi hallgatók, akik érdeklődésükkel ösztönözték munkámat, és különböző fór mákban — tanácsaikkal vagy esetleg kísérleti személyként is — segítségemre voltak. Segítségüket ehelyütt is megköszönöm. Külön köszönet illeti dr. Csirmaz Lászlót, a matematikai tudományok kandidátusát, aki volt szíves a kéziratot elolvasni, és felhívta figyelmemet bizonyos pontatlanságokra, amelyeket tőlem telhetőén korrigálni igyekeztem. (...) Amikor egy szerző nekifog könyve megírásának, nem mindig az alkotómunka boldog öröme tölti el. Azt majd meghozza — ha meghozza — a befejezés. S talán munka közben is egy-egy sikerültnek tetsző megoldás. Ám a kezdet kezdetén, szemközt az üres papírlappal, gyakran a kétségek az erősebbek: sikerül-e gondolatait találó formába öntenie, sikerül-e gondolatcsíráit végleges, érvényes gondolattá gondolnia? Mert hiszen ekkor a gondolatok még igazából nincsenek is meg. Többnyire csak rajzó eszmetöredékek, sejtések, szándékok vannak jelen, s az az érzés, hogy a gondolat már megvan, csak ki kell tudni fejezni. Ilyenkor „keressük a szavakat”. Mindnyájan ismerjük azt az érzést, amelyet a századforduló immár klasszikusnak számító pszichológusa, W. James (1842—1910) így jellemzett: „Elgondolkozott már valaha is az olvasó azon, vajon milyen gondolati aktus fejeződik ki abbeli szándékunkban, hogy valamit mondjunk, mielőtt még megszólaltunk volna? Nagyon is határozott szándék ez, tökéletesen meghatározott tudatállapot; és mégis mely része áll konkrét érzékleti képekből, szavakból vagy tárgyakból ? Ezek, úgy tetszik, nincsenek még jelen. Egy szempillantás — és a szavak, tárgyak felmerülnek tudatunkban, mely a beszédszándékot anticipálta. A csoda megszűnik. Mihelyst a szándéknak megfelelően felmerülnek a szavak, üdvözöljük és elfogadjuk őket, ha megfelelnek nekünk, vagy elvetjük őket mint hamisakat, ha nem megfelelőek. Ezt csak egyféleképpen nevezhetjük: valami mondásának a szándéka. Valószínű, hogy pszichikus életünk jó harmadát a gondolati sémának ilyen pillanatnyi előzetes elképzelése teszi ki, mielőtt még az valamilyen formában kifejeződne.” A szóért — vagyis a gondolatért — való küzdelmet a szó művészei is ismerik. Sőt, ők ismerik csak igazán. A kezdés náluk is „föltajtékzó izgalom, szorongás, hányinger, gyötrődés”, miként Juhász Ferenc mondja.