Nőidő

A vékony könyvecske, melyet az olvasó a kezében tart, többévnyi munka során született meg, és minden bizonnyal magán viseli a szerző kilencvenes évekbeli irodalomtudományos szocializációjának a jegyeit: különféle irodalomtudományos beszédmódok keverednek ugyanis benne - posztstrukturalizmus, hermeneutika, historiográfia, valamint (dominánsan) az amerikai feminista irodalomtudomány szempontjai. Ennyiben valószínűleg a könyv nem is jöhetett volna létre másutt, mint a rendszerváltás utáni évek Magyarországán, egy olyan közegben, melyben egyrészt hirtelen plurálissá vált az irodalomról való megszólalás mezeje, ami lehetővé tette a szerző számára, hogy ezekben a plurális beszédmódokban megmerítkezzék; másrészt viszont ugyanebben a rendszerváltás utáni közegben bizonyos megszólalásmódok (így például a feminista szempontúak) folyamatosan diszkreditálódtak is az államszocializmus idején kialakult „ellenbeszéd” hagyománya felől, azaz egy olyan irodalomértelmezési hagyomány felől, mely sokakban nemcsak azt az illúziót alakította ki, hogy létezhet az irodalomról való beszédnek egy teljességgel politikamentes módozata, hanem azt is, hogy maguk az irodalmi értékek is teljességgel függetleníthetők társadalmi, politikai és kulturális értékektől és érdekektől. Ezeknek a beszédfajtáknak a letiltása számomra meghatározó élmény volt. Hasonlóképp meghatározó volt az az élmény, hogy a kilencvenes években - többek között — a korábbi politikai rendszer által „eltorzított” kulturális és irodalmi örökségünk (avagy örökségeink) gyors újra-elsajátítása is zajlott, melynek során teljesen új adatok, új múltképek, és új ok-okozati viszonyokat magyarázóelvvé emelő értelmezési sémák váltak nyilvánossá (és nem egyszer riválissá), ahol a jelenbeli identitások is gyakran teljesen új viszonyba helyeződtek a (korábbitól eltérően megértett) múlttal. A múlt átértékelésének ugyanez az igénye jelentkezett a hetvenes évek amerikai feminista irodalomtudományában is, szintén abból a felismerésből táplálkozva, hogy a rendelkezésre álló magyarázatok bizonyos politikai érdekeknek alávetettek, általa formáltak, és hogy ezért sürgősen revízióra szorulnak. Talán épp a két helyzet közti analógia késztetett arra, hogy újra elővegyem az amerikai feminista irodalomtudomány régebbi, ma már meghaladottnak tekintett szövegeit (is), és hogy annak nyomába eredjek, hogy az amerikai feminista irodalomtudományban hogyan csökkentette a történeti elbeszélés azt a feszültséget, mely egyfelől a nem-sajátként, idegenként felismert múlt, az abban negatív előjelekkel ellátott és perifériára tolódott saját identitás, másfelől pedig annak a jelennek a különbségéből áll elő, melyben egyre fokozottabban rajzolódik ki egy pozitív terminusokban elgondolt saját identitás közösségi elismerésének, közösségteremtő erejének és kultúraképző autoritásának az igénye — magyarán, hogy megírjam ezt a könyvet. Az itt következő szövegeket a 2001/2002-es tanév során a Central European University könyvtárában Modernség és nőiség témában végzett kutatás, egy Soros-ösztöndíj alapozta meg.