Információs tezauruszok

Ennek a könyvnek, amelyet az olvasó kezében tart, a kézirata a jelenlegi formában már 1975-ben készen állt. Két intézet közös erőfeszítése és együttműködése alapján született: a Kohó- és Gépipari Tudományos Tájékoztató Intézet gyakorlati tezauruszépítő feladatok előtt állt, az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központja pedig az elméleti problémák tisztázását tűzte ki feladatául. Szerencsés találkozás volt, hogy a két intézet feladataikat szorosan együttműködve oldhatták meg, mindkét fél gazdagodásával. Az olvasó észreveheti, hogy a könyv mondandója teljes összhangban áll a magyar nyelvű tezauruszok szabványával, nemcsak terminológiájában és jelöléseiben, hanem koncepciójában is. Ez annak köszönhető, hogy a magyar nyelvű tezauruszszabvány ugyanezen munkálatokból nőtt ki, a szabvány kidolgozói személyükben is ugyanazok a szakemberek voltak, akik a két intézet együttműködésében a tezauruszok fejlesztési-kutatási feladataiban vettek részt. Külön említésre méltó az a hatékony támogatás, amelyet az MTA informatikai és matematikai-nyelvészeti bizottsága nyújtott a tezauruszkutatás számára. Ez a téma a bizottság érdeklődésének középpontjában állt, a problémákról ankétsorozatot is rendezett. A könyv koncepciójának néhány sarkalatos pontjára itt hívjuk fel az olvasó figyelmét. A szerzők mindenképpen igyekeztek elkerülni a tezauruszkérdés leegyszerűsítését — sajnos, ilyen megalkuvásokkal találkozni lehet a hazai szakirodalomban is. Igénytelen tezaurusz nem biztosítja hatékonyabban a szakirodalom feltárását a hagyományos eljárásoknál, tehát nincs is szükség reá. Másfelől a túlságosan bonyolult, a feleslegesen szaporított relációk sokaságával felépített tezauruszok nehézkessé tehetik a visszakereső rendszerek működését. Az optimális tezaurusz e két szélsőség veszélyeit kerüli el, és a jelen könyv ezeket a megoldásokat igyekezett felmutatni. Elméleti alapvetésre törekedtek a szerzők, de mindenütt érezni lehet a gyakorlat kontrollját is: lényeges pontokon azon az alapon foglaltak állást, hogy az adott megoldásnak milyen kihatásai vannak a visszakereső rendszer működésére, a szakirodalmi szolgáltatásokra. Lényeges vonása a koncepciónak, hogy kerüli a formai megoldásokat. A kapcsolatokat — számos munka vagy akár szabvány álláspontjával szemben — az objektumok között értelmezi, illetve a fogalmak síkján, nem pedig nyelvi kifejezéseik között. A definíciókat szakmai problémákból vezeti le és fejti ki, de nem bocsátkozik a meghatározások területén meddő vitákba. Végül a könyvet szakmai mérséklet jellemzi, több tekintetben is. Egyrészt a szerzők nem állítják, hogy az indexelő-osztályozó feladatok egyetlen üdvözítő megoldása a tezauruszokon nyugszik. Csak abban foglalnak állást, hogy ha a tezauruszok mellett születik döntés, akkor annak milyen követelményei vannak. Másrészt korántsem kívántak ideális megoldást, mindenhol, mindenre alkalmas elméletet kidolgozni. Ellenkezőleg, hangsúlyozzák, hogy az általános elvek konkrét funkciók alapján telnek meg élettel, s a jó tezaurusz mindig adott feladat számára készül.