Habsburg-házi királyok pénzei corvina logo

Szerző: Huszár Lajos
Cím: Habsburg-házi királyok pénzei
Alcím: I. rész : 1526-1657
Sorozatcím: Corpus Nummorum Hungariae / Magyar Egyetemes Éremtár III. kötet
Megjelenési adatok: Akadémiai, Budapest, 1975. | ISBN: 963-05-0395-6

coverimage Mintegy hat évtizeddel ezelőtt, 1898-ban látott napvilágot a Corpus Nummorum Hungáriae első kötete, mely az Árpád-kori magyar pénzek tudományos feldolgozását nyújtotta. Ezt követte 1907-ben a második kötet, a többi középkori magyar pénz ismertetésével. Mindkét kötet szerzője Réthy László volt és mindkét kötet a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában jelent meg. A Corpus első kötetében Réthy László részletes programot nyújtott a magyar vonatkozású teljes éremanyag közlési sorrendjére nézve, de ebből a programból sajnos a második kötet megjelenése után semmi sem valósult meg. Pedig a Corpus további köteteinek kiadására való törekvés Réthy Lászlónak 1914-ben bekövetkezett elhunytával sem szűnt meg. Az előmunkálatok végeztetésének a gondját a Magyar Numizmatikai Társulat vállalta magára és a Társulat Harsányi Pált kérte fel a munka folytatására. Harsányi a Magyar Tudományos Akadémia anyagi támogatásával hozzá is kezdett a Habsburg-kori éremanyag feldolgozásához és munkájának eredményeit a Numizmatikai Közlönyben az 1914—1920. években „Adatok a Corpus Nummorum Hungáriáé III. kötetéhez” címen megjelent közleményei tanúsítják. Harsányi Pálnak 1929-ben történt elhalálozása következtében egy ideig szüneteltek a Corpus folytatását célzó munkálatok. A Magyar Numizmatikai Társulat azonban az 1930-as évek vége felé megint foglalkozni kezdett a Corpus ügyével és e sorok íróját bízta meg a munka folytatásával, egyben a Magyar Tudományos Akadémia támogatását is kérve. Ezt sikerült is elnyernie olyan formában, hogy az Akadémia az 1942—1944. években anyagi támogatást nyújtott az előmunkálatok folytatására.
Kategóriák: Numizmatika
Tárgyszavak: Pénz, Érme, Éremtár, Habsburg-házi királyok
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Védett tartalom, csak terminálról érhető el.

Tartalomjegyzék

Borító
Borító belső
Sorozati címlap
Címlap
Impresszum
Tartalomjegyzék
5-6
Előszó
7-9
A pénzverés története
11-44
   I. 1526-1552
11-18
      Általános helyzetkép
11-14
      Aranypénz
14
      Ezüstpénz
15-16
      Magánpénzverés
16-17
      Idegen pénzek forgalma
18
   II. 1552-1657
19-44
      Általános helyzetkép
19-22
      Aranypénz
22-24
      Tallér
24-29
      Aprópénz
29-30
      Pénzrontás
30-36
      Állandó értékű aprópénz
37-39
      Idegen pénzek forgalma
39-44
Pénztörténeti rész
45-52
   Pénzverési súly
45
   Finomság
45
   Pénzláb
45-46
   Számítási pénz
46-47
   Pénzértékviszonyok
47-52
Pénzverdék
53-69
   Körmöcbánya
53-57
   Selmecbánya
57
   Nagybánya
57-60
   Kassa
60-62
   Pozsony
62-64
   Nagyszeben
64-66
   Kolozsvár
66-67
   Gvazdansko (Kosztainica)
67-68
   Wien
68
   Szomolnok
68
   Bizonytalan verdék
68-69
Leíró rész
71-148
   I. Ferdinánd 1527-1564
73-88
   Miksa 1564—1576
89-94
   Rudolf 1576-1608
95-111
   II. Mátyás 1608-1619
112-124
   II. Ferdinánd 1619—1637
125-136
   III. Ferdinánd 1637—1657
137-148
Rövidítések jegyzéke
149-152
Jegyzetek
153-168
Táblák
[169-193]
Kolofon
Hátsó borító