II. Vilmos császár

Bismarck herceg államférfiúi nagysága és elévülhetetlen érdemei Poroszország és Németország körül olyan hatalmas jelentőségű történelmi, tények, hogy nyilván egyik politikai táborban se létezhetik ember, aki kételkedni merészelne bennök. Már csak ezért is együgyű legenda, mintha én nem ismertem volna el Bismarck nagyságát. Az ellenkezője igaz. Becsültem és istenitettem őt. Ez nem is lehetett máskép. Meg kell gondolni, hogy milyen nemzedékkel nőttem én nagyra. A Bismarck-tisztelők nemzedéke volt ez. Ő volt a német birodalom megteremtője, nagyapám palatínusa, mi mindnyájan kora legnagyobb államférfiának tartottuk és büszkék voltunk rá, hogy németnek született. Bismarck az én templomom bálványa volt, amelyet imádtam. De az uralkodók is húsból és vérből való emberek s igy ők is ki vannak téve azoknak a hatásoknak, amik mások cselekedeteiből keletkeznek. így aztán emberileg érthetővé válik, hogy Bismarck herceg ellenem vivott harcában hatalmas csapásokkal maga zúzta össze a bálványt, amelyről az imént beszéltem. De tiszteletem Bismarck, a nagy államférfiú iránt érintetlen maradt. Mikor még porosz herceg voltam, sokszor gondoltam: Remélhetőleg még nagyon hosszan él a nagy kancellár, mert biztonságban volnék, ha vele együtt uralkodhatnék. Ámde nagyrabecsülésem a nagy államférfiú iránt nem birhatott rá, mikor császár lettem, hogy a herceg politikai terveit vagy cselekedeteit, amiket hibáknak tartottam, a magaméivá tegyem. Már az 1878-iki berlini kongresszus hiba volt az én vélekedésem szerint, szintúgy a kultúrharc. Azonfelül a birodalmi alkotmány Bismarck rendkivüli méreteire volt szabva, a hatalmas vértes-csizmák nem illettek bárki másra. Azután 3 ott a munkásvédő törvény alkotása. A belőle köztünk keletkezett összekülönbözést én sajnáltam a legmélyebben, mégis a kiegyezés utján kellett akkor haladnom, mint ahogy a kiegyezés volt mindig az utam uyy a belső, mint a külső politikában. Ezért nem viselhettem nyilt harcot a szociáldemokrácia ellen, amit a herceg akart. Ám ez az ellentét politikai rendszabályok dolgában nem csorbíthatja bámulatomat Bismarck államférfiúi nagysága iránt. Ö marad a német birodalom megteremtője s többet valóban nem kell egy embernek a hazájáért alkotnia. - Mert a birodalom egyesítésének nagy cselekedete mindig a szemem előtt lebegett, nem is befolyásoltattam magamat az izgatások által, amik akkoriban napirenden voltak. Még hogy Bismarckot a Hohenzollernek házi minden egyebének (Hausmeier) mondották, az se renditette meg a herceg iránt táplált bizalmamat, pedig ő maga talán gondolt a báza politikai tradíciójára. így például boldogtalan volt azért, mert Bili fia nem mutatott érdeklődést a politika iránt és hatalmát át akarta vinni Herbertre, Az én tragikumom a Bismarck-ügyben abban van, hogy nagyapámnak lettem az utódja s igy úgyszólván átugrottam egy nemzedéket. Ez nehéz dolog. Az embernek mindig öreg, érdemes emberekkel van dolga, akik inkább a múltban élnek, mint a jelenben és képtelenek belenőni a jövőbe. Ha az unoka következik a nagyapára és egy általa is nagyrabecsült, de öreg államférfiura akad Bismarck nagyságában, ez nem az a szerencse, aminek látszik, és aminek én is tartottam. Bismarck maga is céloz erre harmadik kötetében (40. oldal), mikor a Bötticherről szóló fejezetben a kancellár aggastyán! óvatosságáról és az ifjonc császárról beszél. És a herceg maga is érezte, mikor Ballin egy pillantást vettetett vele a hamburgi uj kikötőre, hogy uj idő köszöntött be, amelyet ő már nem ért meg teljesen. Bámulva mondotta akkor: „Egy más világ, egy uj világ!" Hasonlóan nyilatkozott meg ez a tünet Tirpitz tengernagynak friedrichsruhei látogatásakor, mikor ez a vaskancellárt az első flottajavaslat javára megnyerni akarta.