In memoriam Dr. Vlasics Antal

A sors nem bánik mindenkivel egyenlően. Van, akit végigkísér szerencséjének csillaga, másokat állandó megpróbáltatásoknak, próbatételek sorozatának vet alá az élet. Tagadhatatlan, hogy Vlasics Antal járásbíróval nem bánt kegyesen a sors. Neki nem adatott meg az, amit a legtöbb ember természetesnek véve kap az élettől. Nem volt gondtalan gyermekkora, önfeledten boldog fiatalkora, ideális és harmonikus házassága. Nem élhette meg kislánya felnőtté válását, bírói életpályája pedig tragikus körülmények közt hirtelen és váratlanul fejeződött be. Nem volt még 36 éves sem... A Vlasics család apai ági felmenői minden bizonnyal horvát származásúak voltak és apai ágon a XIX. század elejéig visszamenőleg kétkezi munkával, jellemzően földműveléssel foglalkoztak. Nagyapja, Vlasics Miklós - a faluban csak úgy ismerték: Kálecz - egyszerű parasztember volt, aki az írás-olvasás tudományát sem sajátította el. Az 1896 tavaszán született apja azonban szakított a családi hagyományokkal iparos szakmát tanult, asztalos lett szülőfalujában, Polán, mely a mai Becsehelyhez tartozik. Felséget is a faluból választott, a nála hét évvel fiatalabb helybéli lányt 1924 februárjában vette nőül. Mint minden fiatal, nyilván ők is boldog jövőt terveztek. A családot azonban a kezdetektől fogva viszontagságok sorozata elé állította az élet. Első gyermekük 1925 márciusában született, apja után az István nevet kapta. Születése után röviddel súlyos fertőzést kapott, csupán egy hetes volt... A házaspár második gyermeke 1928 májusában született. A Margit nevű leánygyermeket ezután bizonyára féltő gondos kodással óvták, a tragédia azonban így is megtörtént. Még az év őszén súlyos vérhasjárvány jelent meg a környéken, gyermeket és felnőtteket sem kímélt, több halálos áldozatot szedett. A kis Margit mindössze 5 hónapot élt. Elképzelhetjük a szülők lelkiállapotát ezután, nem is csoda, ha mély letargiába került a család, ezután hosszú ideig nem szánták rá magukat a gyermekvállalásra. Mindezek az események lényegében már előrevetítették azokat a családi környezetéből eredő későbbi hatásokat, melyek meghatározóak voltak az 1937. november 20-án született Vlasics Antal személyiségére. Különösen arra, amilyen kapcsolat édesanyjához fűzte. A házaspár késői gyermeke még egy utolsó ajándék volt a sorstól. Tudjuk, hogy anyja rendkívül féltő gonddal, aggodalommal kísérte egyetlen fia életének minden momentumát, miként a fiú életére is meghatározó volt az anyai befolyás. Már-már úgy tűnhetett visszakaphat valamit a család a két elveszített kisgyermekük után a sorstól, amikor az élet újból kegyetlen fordulatot hozott. Az alig 10 éves Antalt a faluban kerékpározás közben - melyet annyira szeretett, hogy szinte minden szabadidejében hajtotta a biciklit, - a faluban elgázolta egy motoros. Jobb lába súlyosan megsérült, amikor az ütközés következtében az út melletti vízelvezető ároknál a Balassa (Pókó) Adám házához bevezető híd egyik betongyámjának vágódott. Súlyosan sérült lábát műtéttel még egyesítették, azonban szepszis lépett fel, így végül a jobb lába egy részének - térde alatti - amputálása mellett döntöttek az orvosok. A helyi iskolában kimondottan jó tanuló fiúnak emiatt egy évet ki is hagyma a tanulásból. Protézist kapott, azzal megtanult járni, de járásán egész életében érződött, hogy nem tudja teljes értékűen használni a lábát. Több kortársának beszámolója szerint ez a baleset egész életét meghatározóan befolyásolta személyiségét.