Arany Legenda

Arany Legendának, nevezték ezt a könyvet, mert három évszázadnak legkedvesebb olvasmánya volt. Miként az égből hullott manna kinek-kinek azt az ízt varázsolta ínyére, amelyre legjobban vágyakozott, akképpen szolgáltatott ez a könyv jámbor olvasmányt a hívőknek, példák kiapadhatatlan forrását a prédikáló papnak, eszményt a szerzetesnek és — mesét a mesére éhes telkeknek. De évszázadokon át História Lombardica néven is idézgették, mert szerzője, mielőtt végképp bezárta volna a mesék aranykapuját, utolsó legendájához, Pelagius pápa életéhez, a longobardok anekdotával és legendával tarkázott krónikáját csatolta. Ennek a könyvnek, a Nyugat Ezeregyéjszakájának szerzője, Génua érseke volt, Jacobus de Voragine (1230— 1298), a domonkosrendi szerzetes, kit az Egyház boldognak nevezett s a választottak sorába emelt. A mű azonban nem egy írónak műve, amint nem egy ember alkotta a középkor kathedrálisait, hanem évszázadoknak tudása, képzelete hozta őket létre. A Legenda Aurea, ha a Bibliáról nem szólunk, mely mintegy alapzat gyanánt szolgál a hatalmas műhöz, több mint ezer esztendő irodalmát építi művészi egységbe. Legalsó rétegei a Szent Atyák írásaiból és a szent martyrok történeteiből épültek, feljebb a nagy keresztény gondolkodók s rendalapítók munkái következnek, egészen a XIII. századig. Arról nem is szólva, hogy az első keresztény századok forrásai, főleg az apokrif iratok a népi emlékezet milyen mély rétegeibe eresztették gyökereiket, illetőleg a mitosz-alkotó képzelet milyen ősi emlékeit gyűjtötték össze már maguk is Keletről és Nyugatról. Az alaprajzot az építményhez az egyházi év adja, a karácsonyi, húsvéti és pünkösdi ünnepkör hármas tagoltságával s ebben a keretben szentel a tudós domonkos-szerzetes oltárt a naptár rendje szerint az Egyház szentjeinek, mert hiszen a gyűjtemény rendeltetése, miként neve — legenda — is mutatja, az, hogy jámbor olvasmányul szolgáljon az év minden napjára a kolostorok lakóinak. „Szeretettel olvassák, mert igön szép!" —olvassuk a buzgó másoló szavait egyik magyarnyelvű kéziratos könyvünkben. A legenda, mely a gyönyörűségnek ez önkéntelen felkiáltására készteti a Kazinczy-kódex másolóját, szintén az Arany Legendának egy története. A derék szerzetes akaratlanul is ablakot nyitott számunkra e szavakkal, melyen keresztül kileshetjük a középkor rejtett titkát, hogy a szépség igény volt a világtól való elfordulás szigorú századaiban is, s az igazság és a szentség akkor tudott leggyümölcsözőbben munkálkodni az emberek lelkében, ha a szépség köntösébe öltözködött.