Közgazdasági és statisztikai évkönyv corvina logo

Szerkesztők: Jekelfalussy József ; Vargha Gyula
Cím: Közgazdasági és statisztikai évkönyv
Alcím: Ujabb harmadik-negyedik évfolyam : 1889/90 : III. évfolyam
Megjelenési adatok: Athenaeum, Budapest, 1890.

coverimage A magyar tud. Akadémia statisztikai és nemzetgazdasági bizottsága megbízásából szerkesztett Közgazdasági és Statisztikai Évkönyvnek alulírottak szerkesztésében ezúttal harmadik kettős évfolyamát veszi a hazai közönség. A két előbbi évfolyam az illető évek végén bocsáttatott közzé, minthogy azonban a forrásul szolgáló hivatalos statisztikai kiadványok tekintélyes része az év második felében, sőt vége felé szokott napvilágot látni, hogy az azokban foglalt újabb adatok felhasználhatók legyenek, czélszerübbnek látszott az Évkönyv megjelenését néhány hónappal elhalasztani. Ez intézkedésnél fogva a Közgazdasági és Statisztikai Évkönyv jelen kötete az 1888. évivel szemben a legtöbb fejezetben két újabb év adataival bővült s mint kettős évfolyam jelenik meg; a következő évfolyamok már rendszeresen az év első hónapjaiban, február—márczius hóban, fognak megjelenni. Alulírottak törekvése, mint eddig, ezúttal is az volt, hogy a népességi és közgazdasági állapotokról, az állam és társadalom tevékenységéről hű, kimerítő és új adatokkal tájékoztassák a hazai közönséget. Azon szoros kölcsönhatásnál fogva, melyet a különböző országok gazdasági, kulturális és állami viszonyai egymásra gyakorolnak, a hazai adatokkal párhuzamosan a külföldi államok adatai is nagy gazdagságban közöltettek, s az olvasó közönség feltalálja bennük a hazai viszonyok helyes mérlegelésére és megítélésére szükséges mértéket. A szerkesztők az ily évkönyv becsét tetemesen fokozó tömörségre is nagy gondot fordítottak; sikerült is elérniök, hogy ugyanazon vagy kisebb térben sokkal többet nyújthattak, mint korábban. Az adatok is jobban fel vannak dolgozva, mert bár a statisztikai számok a legtöbb esetben maguk beszélnek, a nagy közönségre nézve szükséges, hogy más szólaltassa meg azokat. Egyes fejezetek, mint például a mezőgazdaságról, a nemzetközi forgalomról, a hitelről, az igazságügyről és az állami pénzügyről szólók, egészen újra dolgoztattak fel, a közigazgatásról szóló pedig ez évben vétetett föl először; ellenben a könyvszemle — minthogy az Évkönyvvel szoros kapcsolatban levő Nemzetgazdasági Szemle a megjelenő hazai és külföldi közgazdasági munkákról havonkint kimerítő könyvészeti összeállitást nyújt — ezuttal elhagyatott. Az Évkönyv kidolgozásában, a mint a czímlapon látható, több jeles közgazdasági Írónkat sikerült munkatársul megnyernünk. A mű szakszerűsége és belbecse ez által is jelentékenyen fokozódott, s a nagy és fáradságos munka végén azzal a meggyőződéssel teszszük le kezünkből a tollat, hogy legjobb tehetségünk szerint mindent elkövettünk, hogy egy minden tekintetben használható s a külföldi hasonló munkákkal teljesen egyenrangú kézikönyvet adjunk a közönség kezébe.
Kategóriák: Közgazdaságtudomány, Adattár
Tárgyszavak: Statisztika, Évkönyv
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék