85 éve Pécsett
Szerkesztő: Kulcsár GabriellaTovábbi szerzők: Berke Gyula ; Kecskés László; Metzinger Péter; Tóth Mihály; Kulcsár Gabriella; Tilk Péter ; Kiss László
Cím: 85 éve Pécsett
Alcím: Ünnepi tudományos ülés a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának 85. évfordulója alkalmából
Megjelenési adatok: Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2009. | ISBN: 978-963-642-291-2
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hazai és Külföldi Vendégeink! Tisztelt Kolléganők! Tisztelt Kollégák! Köszöntőm Önöket ünnepi tudományos ülésünkön, amelyre abból az alkalomból kerül sor, hogy a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 85 évvel ezelőtt, 1923 októberében nyitotta meg első pécsi tanévét. A 85 esztendő, azaz tulajdonképpen a trianoni határok közé szorult Magyarország 85 éve, történeti léptékben igen rövid időszak. Igen rövid Pécsnek, az egykori Sopianae városának majd kétezer éves történetéhez, de az első európai egyetemek lassan-lassan nyolcszáz éves működéséhez képest is. Első hazai egyetemünk, a pécsi stúdium generale immár több, mint 640 éve alapíttatott a XIV. század második felének egyik legjelentősebb magyarországi városában Orbán pápa 1367. szeptember 1. napi Viterbói bullájával. Az egyetemtörténeti kutatások az alapítással kapcsolatban majd évtizedes, körülményes „modus procedendi"-re utalnak, amelynek során bizonyságot kellett tenni az alapítói szándék komolyságáról, az egyetemet befogadó város alkalmasságáról, a folyamatos működést lehetővé tévő javadalmak biztosításáról. A pécsi egyetemnek nem adatott meg a nyugat-európai egyetemek szerencsés sorsa: a XVI. századtól mintegy háromszáz esztendőre nyoma vész a helyi felsőfokú oktatásnak, és a középkori egyetem alapítása és működése körülményeinek kutatására is csak a XIX. század végén fellelt XIV. század végi pécsi egyetemi magyar nyelvi emlékek irányítják a figyelmet. E kutatások egyik - tudományosan máig vitatott - eredménye a Karunk 48-as téri bejárata fölött, illetve töredékesen a Várostörténeti Múzeumban látható, 1933-ban elhelyezett egyetemi címer. Noha különösen manapság előszeretettel hivatkozunk a középkori pécsi stúdium generale-ra mint egyetemünk elődjére, egyetemünk, illetve közvetlenül karunk valódi pécsi gyökerei a Szepessy Ignác püspök által létesített Püspöki Jogi és Filozófiai Lyceumban lelhetők fel, amelynek jogi kara 1833. október 1. napján - 175 évvel ezelőtt - nyitotta meg kapuit. (Jegyezzük fel: a XVIII. század végén Pécs városa egyszer már befogadta a győri királyi akadémiát, ám azt - állítólag tanulói kihágások, valószínűleg inkább személyes érdekellentétek miatt - visszahelyezték korábbi székhelyére.) A Szepessy püspök fáradozásainak eredményeként létrehozott lyceum folyamatos működése - a hazai felsőfokú oktatás történetének ismeretében talán külön említeni sem szükséges - alig 10 évvel élte túl az alapítót. 1848-tól majd húsz éven át szünetelt, és csak 1865-ben kezdte újra tevékenységét, hogy aztán közel hat évtizeden át a dualizmus korának jellegzetes pécsi intézményévé váljék. Az alapító püspök 1937-ben felavatott emléktáblája Karunk bejáratának közelében állott.
Kategóriák: Egyetemtörténet, Jogtudomány
Tárgyszavak: Jogtudományi Kar, Jogászképzés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Tárgyszavak: Jogtudományi Kar, Jogászképzés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Share
Tweet