Erkölcsi nevelés

Értekezésemet elsősorban az igen tisztelt szülőknek szántam. Az életből vett praktikus megfigyeléseket, tiszta meggyőződésből fakadó gondolatokat akartam itt közölni és nem volt szándékom elvont elmélkedéseket végezni ; — bízzuk ezt a tudományos szaklapokra ! „A művészetek művészete az emberek nevelése,“ — mondotta Nagy Szent Gergely pápa. Valóban, művészet az, — a teremtő Isten képmására alkotott emberhez legméltóbb művészet! „Szép-művészet“, de — nehéz művészet! Engedelmes holt anyagon dolgozik a festő ecsetjével, a szobrász vésőjével, az építész kalapácsával, de a nevelő-művész — leggyakrabban — ellenállást kifejtő, ellenséges indulatú lényt akar formálni, munkáját megnehezítő, gyakran meg is rontó sok mindenféle körülmény között. — A nevelés művészet és nem mesterség! „A művésznek születnie kell,“ — tartja a közmondás ; azért kell abban, aki családot alapít, és abban, aki gyermekeket tanít, kiváltságos, szent hivatásérzetnek lennie. E hivatásérzet nélkül „nevelésiről — a szó igaz értelmében — nem is beszélhetünk, csak „elnevelés“-ről, „rontás“-ról. Nincs, mit javítani ; nincs, mit rontani, — mondják némelyek. Minden gyermek rossznak születik, — mondja az egyik ; minden gyermek jónak születik, — mondja a másik. Hol itt az igazság ? ! A gyermek kezdetben jó ; de ne feledjük, hogy a gyarló emberi természettel együtt jelenik meg az, ami benne jó : tiszta lelkének háza a rosszra csábitó test. Nincs, mit javítani avagy rontani?! Hogyan? Hát hiszen nevelhetjük, tökéletesíthetjük a virágot ; nevelhetjük, kioktathatjuk az állatot ; csak a gyermeket ne lehetne nevelni, oktatni, tökélete síteni ? ! Lehet nevelni a gyermeket, kétségtelenül ; de, íme, az értelemmel, szabad akarattal, halhatatlan lélekkel felruházott gyermek nevelése ezerszerte nehezebb lesz a primitív életű virág, avagy az oktalan állat nevelésénél. Miért ? ! Belső oka ennek magának az individiumnak végtelenül gyarló emberi természete. A növény rendeltetése ellenére nem cselekedhetik ; az állat — bár öntudatlanul — már vétkezhet a természetnek rá nézve fönnálló törvényei ellen ; az értelemmel és szabad akarattal bíró ember ismeri a jó és rossz közötti különbséget, és mégis — vétkezik — tudatosan. Már a pogány Ovidius helyesen fölismeri és találóan jellemzi a megromlott emberi természetet : Video meliora proboque, détériora sequor. Látom a jót és helyesnek tartom, s mégis a rosszat követem. A gyermeknevelés nagy nehézségének külső okai a körülményekben rejlenek, melyek között a fölnevelendő gyermek kisdedkorát, majd tanuló-éveit eltölti.