Magyar ég alatt

Kincs István (1867–1942) neve napjainkra kissé a háttérbe szorult, pedig munkássága jelentős értéket képvisel a magyar irodalom népies-nemzeti hagyományait ápoló irányzatában. A Magyar ég alatt című, 1927-ben megjelent második kiadású kötete 17 elbeszélést és rajzot tartalmaz, melyek a dualizmus kori és századfordulós magyar vidék világát idézik meg érzékenyen, humorral és nosztalgiával. A kötet darabjai különféle emberi sorsokat, élethelyzeteket, társadalmi rétegeket és morális kérdéseket jelenítenek meg, a szerző biztos arányérzékkel váltogatja a tragikumot, a derűt és a tanító szándékot. Már a nyitó írás, a Kuruczlakodalom labanczmuzsikával is érzékelteti a történelmi múlt iránti nosztalgiát és a nemzeti identitás fontosságát, amit a kötet több más írása is visszhangoz. A Kölcsönkért akasztófa vagy Aki halottaiból föltámadott című elbeszélések groteszkbe hajló, néha már-már abszurd fordulataikkal mutatják be a vidéki ember életének különös, mégis ismerős valóságát. Kincs érzékenyen rajzolja meg az egykori paraszti és kisvárosi élet szereplőit: a Régi cselédek és mai cselédek című írások például generációs különbségeken keresztül mutatják be a társadalmi változások hatásait. Az Egy házasságközvetítő ironikus hangneme vagy a Fordított szerepek című rövid történet szelíd humorral világít rá az emberi kapcsolatok visszásságaira. A Magyar ég alatt nemcsak irodalmi szempontból értékes gyűjtemény, hanem kultúrtörténeti dokumentum is: bepillantást nyújt a két világháború közötti időszak emberének világképébe, értékrendjébe és mindennapi életébe. Kincs István nyelve ízes, régies fordulatokat használ, ugyanakkor közérthető és olvasmányos, így a kortárs olvasó számára is élvezhető és tanulságos olvasmány. A kötet különösen ajánlható a népi írók előfutárai iránt érdeklődőknek, a magyar novellairodalom kedvelőinek, valamint mindazoknak, akik egy letűnt kor emberi arcát keresik – tiszta magyar ég alatt.