A világ bennem és én a világban

Az életből és a könyvekből rámmeredő káoszt igyekeztem ebben a kis műben egységes, megbékítő képbe összeolvasztani. Hogy mennyire sikerült, nem én fogom eldönteni. Minden részletkérdésre természetesen már csak e kis mű terjedelménél fogva sem térhettem ki, de remélem, még alkalom fog adódni reá... Ez a kép engem megbékít s egyetlen jutalmam lesz, hacsak egy olvasóm is ugyanezt elmondhatja önmagáról, hacsak egyetlen olvasóm is úgy nyilatkozhatik erről, mint Goethe egy filozófiai mű olvasása után: ,,Ich fand hier eme Beruhigung meiner Leidenschaften, es schien sich mír eine grosse und freie Aussicht über die sínnliche und sittliche Welt aufzutun.“ (Dichtung u. Wahrheít.) Filozófiai tanulmányaimban Schopenhauert vettem alapul, mert a vágy pesszimizmusa egyoldalúságának; kimutatása után hozzá vonzott s mert meggyőződésem, hogy egyetlen filozófus mély tanulmányozásával messzebbre juthat az ember, mint sok, egymást maró filozófus műveiben való ide-oda kapkodással. S ha Schopenhauer is a kiindulópontom (s vele együtt természetesen azok, akiknek műve Schopenhauer megértéséhez előfeltétel), művem, azt hiszem, megvéd attól, hogy a „homo unius libri“ jelzőt kapjam. ,,Egykönyvű“ embertől már szt. Tamás is joggal irtózott. Mivel művem első része felett csak ismeretelméleti kérdé- sekkel behatóan foglalkozó olvasóm tudhat ítéletet mondani, azon olvasóm számára, aki ebbe a kérdésbe nem hatolt bele, ajánlom, ennek a résznek olvasásába ne is kezdjen bele addig, míg előtanulmányokkal alkalma nem lesz alaposan foglalkozni. Aki azonban természetfilozófiámat elolvassa, az etikai és esztétikai részt is meg fogja érteni s különösen az etikai rész (Én a világban) — azt hiszem — véglegesen tisztázni fogja előtte a pesszimizmus és optimizmus viszonyát, valamint Spengler elméletére is új fényt fog vetni s a sokat vitatott Ady-problémában is megkönnyíti az eligazodást, bár ebben össze van bogozódva a jelenkor szinte minden etikai és esztétikai kérdése. Különösen az etikában kellett Schopenhauerrel élesen szembefordulnom, mig a mű többi részében szinte úgy kalauzolt, mint Vergilius Dantét, jóllehet nézeteltérések vezető és vezetett között e részekben sem hiányoznak. De hiszen végül Daniénak is Vergilius nélkül kellett útját folytatnia! Bár becsületes alapossággal tettem vizsgálat tárgyává minden kérdést, mégsem tartom magam csalatkozhatatlannak s ezennel felhívom minden olvasómat, keresse, kutassa a hibát; az ellentmondást művem minden sorában s megtalálva, mutasson rá a helyesebbre. Akkor is meglesz az az örömöm, hogy az én hibám adott alkalmat a hibátlannak, a helyesebbnek megtalálására. Cáfoljuk meg egyszer már azt a bizonyára alaptalan vádat, hogy mi magyarok „filozófiai kérdésekkel nem sokat pepecselő nép“ vagyunk. Mutassuk meg, hogy elesettségünkben is érdekelnek a nagy emberi problémák.