Mai magyar nevelés

Népek életében különböző időkben változó tényezők biztosítják a megmaradás és fejlődés feltételeit. Mindent elseprő erővel kitörő forradalmak után a romokra való lázas építés, vagy lassú haladás előre gondosan kitűzött pályán egyformán jelei a közösségben élők mindig létezni, mindig megújulni akaró vágyának. Mik azok a sötét, talán soha ki nem kutatható belső indítékok, melyek szünet nélkül, az életképesség utolsó lobbanásáig tevékenykednek elérhetetlen mélységekben, mik azok a nem is sejtett végső célok, melyek felé irgalom nélkül hajtanak, és amelyeket olyan áthatolhatatlan fátyollal rejt előlünk a Gondviselés? Nem tudjuk. Ifjú éveink végtelenbe vesző nézése lemondva törődik bele a tér és idő szerénységre intő korlátainak jelenlétébe. Megáll emberségének, nemzethez kötöttségének, saját hivatásának, néha a puszta lét egyszerű biztosításának nehézségein. A folytonos cselekvés kényszere avatja az ifjút férfivá, az érteti meg vele, hogy minden vakmerő szárnyalásnak végső alapja mégiscsak az élet. Ennek az életnek biztosítása, jobbá, nemes értelemben emberibbé tétele lebeg új célként előtte. Vállalt hivatása szerint foglal el és tölt be neki való feladatkört abban a közösségben, amelyhez vérségénél, egyéb meg nem változtatható oknál fogva tartozik, megértve annak is legalapvetőbb törvényét: mint ahogy az egyénnek, úgy a közösségnek is csak addig lehet joga önálló élethez és önálló névhez, ameddig őrizni tudja egyéniségének jellemző vonásait, azt a sajátos, szavakba alig foglalható különlegest, amivel a teremtés őt és csakis őt áldotta meg. Egyének és csoportok legtöbb küzdelmüket — létük folyamatosságának tervszerű elrendezése után — ennek a vonásnak elismertetéséért, esetleg egyedül értékesként történő kiemeléséért harcolják végig. Általános és részigazságok ezek, melyek kísértve jelennek meg minden magyar kérdés tárgyalásánál is. Forrongó korban, létükkel küzdő nagy nemzetek árnyékában könnyen csorbát szenved az időtlen, minden erőnek a jelen felé kell feszülni a megmaradás vágyának föltétlen elsőbbsége miatt. Mindazok, akiket hivatásuk ma az életépítés egyik legfontosabb feladatának betöltésére nevelőnek állított a köz szolgálatába, mélyen átérzik munkájuk messzekiható jelentőségét. Tekintetük a jövőt kutatja, de egész talpukkal a jelenben állnak; a jövőt kutatják és építik, és a jelen megadott feltételei között sokszor és sokan úgy látják, hogy a magyar nevelés ügye sötét erdőbe került valahol fejlődésének közepén, mert elvesztette szem elől az egyenes utat.