Bevezetés a munkajogba corvina logo

Szerző: Bankó Zoltán
Szerkesztők: Kajtár Edit ; Bankó Zoltán; Sibrik Sándor
További szerzők: Berke Gyula ; Kiss György
Cím: Bevezetés a munkajogba
Alcím: Harmadik, átdolgozott kiadás
Megjelenési adatok: JUSTIS, Pécs, 2006. | ISBN: 963-214-474-0

coverimage A hazai felsőoktatásban az utóbbi években számos olyan új képzési irány, illetve szak, szakirány jelent meg, amelyeknek tantervében jelentős szerephez jut a magyar munkajog alapjainak elsajátítása. E képzések egy részét a hazai jogalkalmazási, közigazgatási és igazságszolgáltatási szervezeti rendszerben - az európai közösségi csadakozási folyamat fényében különösen élesen - mutatkozó azon jelenség hívta életre, hogy az említett területeken hiányoznak a döntéselőkészítésben, ügykezelésben foglalkoztatott, megfelelő szakmai képzettséggel rendelkező munkatársak E hiányosságnak a szervezett rendszerben számos, rendkívül hátrányos következménye volt, illetve van. Részben ennek tudható be a viszonylag hosszú ügyintézési időtartam, a döntések előkészítedensége, a jogalkalmazási rendszer alacsony hatékonysága. E jelenségek kiküszöbölésére indította meg az ország több jogi kara is az igazságügyi ügyintéző és jogi asszisztens szakokon folyó képzéseket. A munkajogi ismeretek iránti igények másrészt - a hagyományos jogász képzésen túl - a gazdasághoz közvedenül kapcsolódó szakterületeken, illetve képzési irányokban erősödtek fel, elsősorban az ún. szakirányú továbbképzésekben, valamint ott, ahol az emberi erőforrással való gazdálkodás kérdései előtérbe kerültek Az immáron harmadik kiadásban megjelenő tankönyvünk az említett, újszerű igények kielégítésére tesz kísérletet. A szerzők célja tehát az, hogy a rendszeres jogi, jogdogmatikai ismeretekkel nem rendelkező hallgatók számára is lehetővé tegyék a munkajog alapjainak szisztematikus elsajátítását. A tankönyv a magán munkajog rendszerét dolgozza fel, mégpedig olyan didaktikai módszerrel, amely a hallgatóktól jelentős önálló, tanórán kívüli munkát kíván. Ma hazánk legtöbb jogi karán rendelkezésre áll olyan egyetemi munkajog tankönyv, mely részletesen tárgyalja a hazai és az európai munkajogot. Mivel a kötet egyik célja az, hogy bevezetést nyújtson a tárgyba, az egyes fejezetek végén a mélyebb ismeretek eléréséhez szerepelnek azok a források, amelyekből további információk nyerhetők (ezáltal az adott képzés során megengedett óraszámához igazítható a tananyag is).
Kategóriák: Jogtudomány
Tárgyszavak: Munkajog
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Védett tartalom, csak terminálról érhető el.

Tartalomjegyzék

Borító
Címlap
[2]
Impresszum
[3]
Tartalom
[4]
Bevezető
[5-6]
Rövidítések jegyzéke
[7-8]
I. Rész: Alapvetés
[9]-51
   I. fejezet: A munkajog fogalma és tárgya
11-14
      1. A munkajog által szabályozott életviszonyok
11
      2. Az ún. önállóan (függő) munka fogalma
11-12
      3. A munkajog fogalma tágabb és szűkebb értelemben
12
      4. A munkajog által szabályozott további életviszonyok
13
      Irodalom - Fogalmak
14
   II. fejezet: A magyar munkajog rendszere
15-20
      1. A magyar munkajog hármas tagozódása
15
      2. A munka magánjoga
15
      3. A köztisztviselők joga
16
      4. A közalkalmazottak joga
16-17
      5. Az úgynevezett szolgálati jogviszonyok
18
      6. A munkajoghoz kapcsolódó közjogi intézményrendszer
19
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
20
   III. fejezet: A munkajog helye a jogrendszerben
21-24
      1. A munkajog relatív önállósága
21
      2. A munkajog kapcsolata más jogterületekkel
21-23
         a) A munkajog és a polgári jog kapcsolata
21-22
         b) A társadalombiztosítási jog és az adójog kapcsolata a munkajoggal
22-23
         c) A munkajog és a polgári eljárásjog
23
         d) A munkajog és a közigazgatási jog
23
      3. A nemzetközi munkajog
23
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
24
   IV. fejezet: A munkajog forrásai
25-34
      1. A munkajogi jogforrásokról általában
25-27
         a) A jogforrás fogalma
25
         b) Kollektív megállapodások a jogforrások között
25
         c) A magyar munkajogi jogforrási rendszer
26
      2. A munkajog belső jogforrásai
26-28
         a) Az Alkotmány; az alapjogok jelentősége a munkajogban
26-27
         b) A jogszabályok (törvények és rendeletek)
27-28
      3. A kollektív megállapodások
28-29
         a) A kollektív szerződés
28-29
         b) Az üzemi megállapodás
29
      4. A munkajogi jogforrási rendszer jellemzői
29-31
         a) A jogforrási hierarchia
29
         b) A relatív diszpozitivítás
29-31
      5. A munkajog külső forrásai
31
      6. Az európai közösségi munkajog
31-33
         a) A közösségi munkajog jellege
31
         b) A közösségi munkajog fejlődése és a munkajogi tárgyú irányelvek
32-33
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
34
   V. fejezet: A munkajog történeti fejlődésének vázlata
35-40
      1. Fejlődési irányok az európai jogrendszerben
35-37
         a) A munkajog római jogi előzményei
35
         b) A feudalizmus munkajogi vonatkozásai
36
         c) A munkajog az ipari forradalom után
36-37
      2. A magyar munkajog rövid története
38-39
      Irodalom - Fogalmak
40
   VI. fejezet: A Munka Törvénykönyve bevezető rendelkezései
41-51
      1. Az Mt. bevezető rendelkezéseinek jogi természete
41
      2. Az Mt. hatálya
42-43
         a) A tárgyi hatály
42
         b) Az időbeli hatály
42
         c) A személyi hatály
42
         d) A területi hatály
42-43
      3. A jogok gyakorlásának és kötelességek teljesítésének általános szabálya, az együttműködés kötelessége
43-44
      4. A rendeltetésszerű joggyakorlás kötelessége (a joggal való visszaélés tilalma)
44
      5. Az egyenlő bánásmód követelménye
44-47
      6. Az előnyben részesítés kötelessége
47
      7. A jognyilatkozatok alakszerűsége és közlése
47-48
      8. A jognyilatkozatok, illetve a munkajogi megállapodások érvénytelensége
48-49
      9. Az elévülés
50
      10. A határidők számítása
50
      11. A bevezető rendelkezések között szereplő további szabályok
50
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
51
II. Rész: Az individuális munkajog
[53]-167
   I. fejezet: A munkajogviszony alanyai
55-63
      1. A munkajogviszony alanyairól általában
55
      2. A munkáltatói alanyi pozíció
55-56
         a) A munkáltatói képesség
55-56
         b) A munkáltatói jogkör gyakorlása
56
      3. A munkavállalói alanyi pozíció
57-58
         a) Az általános munkavállalói képesség
57
         b) A konkrét munkavállalási képesség
57-58
      4. a munkavállalói alanyi pozíción belüli differenciálás
58-62
         a) A vezető állású munkavállalók
58-60
         b) A munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalók
60
         c) A távmunka keretében foglalkoztatott munkavállalók
60
         d) A fiatal munkavállalók
60-61
         e) Női munkavállalók
61-62
         f) közszolgálati szerveknél foglalkoztatott munkavállalók
62
         Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
63
   II. fejezet: Á munkajogviszony létesítése
64-74
      1. A munkaszerződés és a munkajogviszony
64
      2. A munkaszerződés tartalmi elemei
64-68
         a) A munkaszerződés tartalmi elemei
64-66
         b) A munkaszerződés természetes tartalmi elemei
66-67
         c) A munkaszerződés esetleges tartalmi elemei
67-68
      3. A munkaszerződés megkötése
68
      4. A munkáltató tájékoztatási kötelezettsége
68-70
      5. Az atipikus munkajogviszonyok
70-73
         a) Részmunkaidőre kötött munkaszerződések
70-71
         b) Határozott idejű munkaszerződések
71
         c) Munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaszerződések
72-73
         d) Távmunkára irányuló munkaszerződések
73
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
74
   III. fejezet: A munkajogviszony tárgya
75-76
      1. A munkajogviszony tárgyának fogalma
75-76
         a) A munkajogviszony közvetlen tárgya
75
         b) A munkajogviszony közvetett tárgya
75-76
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály
76
   IV. fejezet: A munkajogviszony'tartalma és teljesítése
77-97
      1. A munkajogviszony tartalma és teljesítése általában
77-78
      2. A munkavállaló kötelességei
78-90
         a) A munkavállaló kötelességeiről általában
78-79
         b) A rendelkezésre állási kötelesség
79-80
         c) A munkavégzési kötelesség
80-87
         d) A munkavállaló magatartási kötelességei
87-89
         e) A munkavállaló oltalmi kötelezettsége
89
      3. A munkáltatói jogkör
89-92
         a) Az irányítási jog
90
         b) A munka feletti felügyelet joga
90
         c) A fegyelmezési jog
91
         d) Vagyoni jellegű jogok
91
         e) Személyzeti jogok
91-92
      4. A munkáltató kötelességei
92-96
         a) A munka díjazásának kötelessége
92-95
         b) A foglalkoztatási kötelesség
95-96
         c) A gondoskodási kötelesség
96
      5. A munkavállaló jogai
96
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
97-98
   V. fejezet: A munkajogviszony módosulása
99-105
      1. A módosító szerződés
99-100
      2. Kollektív szerződés módosulása és a munkaszerződés tartalma
100-101
      3. Szerződésmódosításnak nem minősülő munkáltatói utasítások
101
      4. Szerződés módosítása a munkavállaló személyében rejlő körülmények változása esetén
102-103
         a) A személyi alapbér korrekciója
102
         b) A munkakör-korrekció terhesség esetén
102-103
      5. A munkáltató székhelyének, telephelyének változása
103
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
104
   VI. fejezet: Jogutódlás a munkáltató személyében
105-117
      1. A munkajogi jogutódlásról általában
105-106
      2. A jogutódlási tényállások
106-108
         a) Az általános jogutódlás
106-107
         b) Az üzemátszállás
107-108
      3. A jogutódlás szabályai a munkajogviszonyban
108-111
         a) A jogutódlás alapvető munkajogi hatása
108
         b) A jogok és kötelességek jogszabályon alapuló átszállása
108
         c) A munkavállaló teljesítési kötelessége
108-109
         d) A munkajogviszony megszüntetése rendes felmondással
109
         e) A munkáltatók felelőssége
109-110
         f) A jogelőd munkáltató tájékoztatási kötelezettsége a jogutóddal szemben
110
      4. A jogutódlás kollektív munkajogi szabályai
110-114
         a) A kollektív szerződés sorsa a jogutódlás során
110-111
         b) A munkáltatói tájékoztatási és konzultációs kötelezettség
112-113
         c) A szakszervezet és az üzemi tanács helyzete
113-114
         d) Az üzemi megállapodás sorsa
114
         e) A szakszervezeti tisztségviselő védelme
114
      5. Az ún. jogviszonyváltás szabályai
115
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
116-117
   VII. fejezet: A munkajogviszony megszűnése
118-121
      1. A munkajogviszony megszűnése és megszüntetése
118
      2. A munkajogviszony megszűnésének tényállásai
118-120
         a) A munkavállaló halála
118
         b) A munkáltató jogutód nélküli megszűnése
118-119
         c) A határozott idő lejárta
119
         d) A munkáltató közszférába történő átvétele
120
         e) Bírói ítélet
120
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
121
   VIII. fejezet: A munkajogviszony megszüntetése
122-147
      1. A munkajogviszony megszüntetésének tényállásai
122
      2. A munkajogviszony megszüntetése a munkáltató és a munkavállaló közös akaratnyilatkozatával
123
         a) A közös megegyezés jogi természete
123
         b) A közös megegyezés érvényességi kellékei
123
      3. A munkajogviszony megszüntetése egyoldalú jognyilatkozattal
124-140
         a) A rendes felmondás
124-136
         b) A rendkívüli felmondás
136-139
         c) A próbaidő alatti azonnali hatályú megszüntetés
140
         d) A határozott idejú munkajogviszony megszüntetése
140
      4. Eljárás a munkajogviszony megszűnése illetve megszüntetése
141-143
         a) A munkavállaló munkakör átadási és elszámolási kötelezettsége
141
         b) A munkáltató fizetési- és igazolás kiadási kötelezettsége
141-143
      5. A munkajogviszony jogellenes megszüntetése
143-146
         a) A munkajogviszony jogellenes megszüntetése a munkáltató által
143-145
         b) A munkajogviszony jogellenes megszüntetése a munkavállaló által
145-146
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
147
   IX. fejezet: A munkajogi kárfelelősségi jogviszony
148-163
      1. A munkajogi kárfelelősség rendszere
148
      2. A munkavállalói kárfelelősség
148-153
         a) A munkavállaló vétkességi felelőssége
148-149
         b) A munkavállaló megőrzési felelőssége
149-153
      3. A munkáltatói kárfelelősség
153-156
         a) A munkáltató (objektív) alapú felelőssége, feltételei
153
         b) A munkáltató vétkességi alapú felelőssége, feltételei
154
         c) A munkáltató felelősségének tényállásai
154-156
      4. A kár fajtái
156-158
         a) A munkavállaló kárának fajtái
156-158
      5. A kár megtérítésére vonatkozó eljárás
158-161
         a) A kár megtérítésére vonatkozó eljárás
158-162
         b) A kártérítés formái
161-162
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály
162-163
   X. fejezet: Az egyéni munkajogi viták
164-167
      1. A munkajogi konfliktusok fogalmi elemei, osztályozási szempontjai és feloldásuk módozatai
164-165
      2. Az egyéni jogviták elintézésének eljárási rendje
165-166
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
167
III. Rész: A kollektív munkajog
[169]-241
   I. fejezet: A kollektív munkajog általános áttekintése
171-173
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály
173
   II. fejezet: A koalíciók joga
174-190
      1. A koalíciós szabadság joga
174
      2. A koalíció fogalmi ismérvei
174-176
         a) Az önkéntesség
174-175
         b) A célhoz kötöttség
175
         c) A gazdasági és szociális jogok védelme
175
         d) A függetlenség
175
         e) Meghatározott szervezeti rend
176
      3. A munkáltatói koalíciók
176-177
      4. A munkavállalói koalíciók
177-189
         a) A szakszervezetek jogállása
177-178
         b) A szakszervezetek jogai
178-184
         c) A szakszervezeti tisztségviselőt megillető kedvezmények és a munkajogi védelem
184-187
         d) A szakszervezetekre vonatkozó reprezentativitási szabályok
187
         e) A szakszervezeti képviselő titoktartási kötelessége
188
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
189
   III. fejezet: A kollektív szerződés joga
190-208
      1. A kollektív szerződés jogi természete, rendeltetése, helye a munkajog jogforrásainak rendszerében
190-191
      2. A kollektív szerződés alanyai, a kollektív szerződéskötési képesség
191-193
      3. A kollektív szerződés személyi hatálya, a tarifális kötöttség
194-196
         a) A kollektív szerződés kötelmi részének személyi hatálya
194
         b) A kollektív szerződés normatív részének személyi hatálya
194-196
      4. A kollektív szerződés tartalma
196-201
         a) A kollektív szerződés kötelmi része
196-199
         b) A kollektív szerződés normatív része
199-201
      5. A kollektív szerződés megkötése
201-203
      6. A kollektív szerződés időbeli hatálya, a kollektív szerződés megszűnése
202-205
         a) A kollektív szerződés időtartama
202-203
         b) A kollektív szerződés megszűnése, illetve megszüntetése
203-205
      7. A kollektív szerződés kiterjesztése
205-208
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály
208
   IV. fejezet: Az üzemi alkotmányjog
209-224
      1. A munkavállalói részvételi jogok és érvényesülésük módozatai
209
      2. A munkavállalói részvétel helye a magyar kollektív munkajog rendszerében
209-210
      3. Az üzemi alkotmányjog szervezete, az üzemi tanács választása, működése, megszűnése
210-218
         a) Az üzemi alkotmányjog szervezete, az üzemi alkotmányjog választott intézményei
210-212
         b) Az üzemi tanács választása
212-216
         c) Az üzemi tanács működése
216-217
         d) Az üzemi tanács működését biztosító kedvezmények, speciális munkajogi védelem
217
         c) Az üzemi tanács megszűnése, az üzemi tanácsi tagság megszűnése és szüneteltetése
217-218
      4. Az üzemi tanács jogköre
218-220
         a) Az együttdöntési jog
219
         b) A véleményezési jog
219-220
         c) A tájékoztatáshoz való jog
220
      5. Jogkövetkezmények
221-223
      6. Az esélyegyenlőségi terv
223
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
224
   V. fejezet: A sztrájkjog
225-236
      1. A munkaharc magyar szabályozása
225
      2. Az Sztv., a sztrájk általános jellemzése
225-226
      3. A sztrájk jogszerűségének kérdése
226-228
      4. A jogszerű sztrájk jogellenessé válása
228-230
         a) A sztrájkban résztvevő egyes személyek jogellenes magatartása
229
         b) A még elégséges szolgáltatás
229-230
      5. A sztrájk jogkövetkezményei
230-232
         a) A jogszerű sztrájk jogkövetkezményei
230-232
         b) A jogellenes sztrájk jogkövetkezményei
232
      6. A sztrájk hatása a sztrájkban részt nem vevőkre
233-
         a) A sztrájk hatása a sztrájkban részt nem vevő munkavállalókra
233
         b) A sztrájk hatása a munkáltatóval kapcsolatban álló harmadik személyre
233-234
         c) A munkáltató - mint jogosult - késedelme
234
         d) A hibás teljesítés
234
         e) A harmadik személlyel szemben viselt jogkövetkezményekért való felelősség
235
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
236
   VI. fejezet: A kollektív munkaügyi viták
237-241
      1. A hatályos szabályozás kialakulása
237
      2. A kollektív érdekkonfliktusok feloldására szolgáló eljárási technikák
237-240
         a) Az egyeztetés
237-238
         b) A közvetítés
238
         c) A döntőbíráskodás
238-239
         d) A Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ)
239-240
      Irodalom - Fogalmak - Jogszabály - Bírói gyakorlat
241
Hátsó borító