A referálás elmélete és gyakorlata

Ez a kis könyv - címének megfelelően - a referálás* (későbbiekben részletesebben is meghatározandó) elméletével és gyakorlatával foglalkozik. Összefoglalja tehát a referálással kapcsolatos legfontosabb és legkorszerűbb elméletet, valamint tanácsokat ad és példákat nyújt a referálás gyakorlatára vonatkozóan. Elsősorban könyvtárosoknak szól és különösen a könyvtártudományi és informatikai tanszékek oktatási gyakorlatában hasznosítható. Emellett azonban az is a célja, hogy segítséget nyújtson azon nem-könyvtáros szakembereknek, akik valamely szakterületen referátumokat írnak, és - mindenekelőtt - kutatóként a tudományos folyóiratokban közölendő cikkeikhez szerzőként maguk írják az úgynevezett autoreferátumokat, kivonatokat, abstractokat. Ez utóbbi kérdéskörrel kapcsolatban nem beszélhetünk egységes terminológia meglétéről. A folyóiratcikkek elején található kivonatot ugyanis szabatosan szerzői referátumnak (vagy latinos elnevezéssel autoreferátumnak) kellene hívnunk, de ettől az elnevezéstől némileg idegenkedik a tudományos gyakorlat. Angolul is két elnevezéssel találkozunk: az egyik az abstract, a másik a summary, amelyek közül az előbbi az inkább helyes. Először is azért, mert ennek a témakörnek nincsen, akárcsak viszonylagos teljességre törekvő magyar nyelvű kézikönyve sem. A referálás kérdéseivel leghosszabban a Könyvtárosok kézikönyve foglalkozik, de az e témának szánt fejezet már csak terjedelménél fogva sem lehet teljes, bár jól összefoglalja a tudnivalók jelentős részét, és néhány újszerű, eredeti meglátással is találkozunk benne. Az idegen nyelvű szakirodalomban is csak egyetlen teljességre törekvő munkát találunk, Pinto (1992) spanyol nyelvű monográfiája mindeddig a referátumkészítés elméletének és gyakorlatának legteljesebb összefoglalását jelenti. Azóta természetesen számos új eredmény keletkezett ezen a területen. Ezek átfogó összegzésére vállalkozott e sorok szerzőjének a Referátumkészítés főbb kérdései című PhD-értekezése. Nem látszik azonban szükségesnek, hogy ennek a disszertációnak minden megállapítása bekerüljön a könyvbe. Egy referálási kézikönyv akkor szükséges, ha ennek a tevékenységnek van jövője. Koherens elméletre ugyanis csak életképes szolgáltatástípusnak lehet szüksége, nem is beszélve arról, hogy gyakorlata is csak életképessége esetén lehet érdekes számunkra. A referálás szaktudományonként nagy változatosságot mutat. Vannak tudományterületek (pl. kémia, orvostudomány), amelyeken évente több százezer dokumentumot referálnak. A referálás - költségessége miatt - csak akkor rentábilis, ha eleve nemzetközi felhasználói körnek szól. Ezért szinte minden tudománynak megvan a maga egykét nagy referáló orgánuma, amely mögött elektronikus úton elérhető bibliográfiai adatbázis áll, amelyre a szakirodalmi tájékoztatás bárhol a világon építhető. Idehaza is léteznek referáló szolgáltatások, bár számuk viszonylag kicsi.