A képviselőház könyvtárának katalogusa

Hogyan használják a törvényhozók könyvtárukat? — A könyvtár parlamenti fegyvertár. — Ehhez képest kell gyarapítani és rendezni. — A könyvtári beszerzés elvei. — E katalógus legczélsze-rübb használata. — Egy kis statisztika és egy kis történet. — A könyvek felállítása és kijegyzése. A könyvtári bizottság meghagyta, vezessem be ezt a katalógust egy kis tájékoztatóval a könyvtári beszerzés és rendezés elvei iránt. Maga a katalógus a parlamenti tagok idejének kímélése végett készült. A ki a könyvtár körülményeivel közelebbről megismerkedik, a katalógus használatánál is időt takarít meg. A parlamenti könyvtár a parlamenti liarczoknak egyik fegyvertára. A nagy közönség úgy van értesítve, hogy igen elhanyagolt fegyvertár. Nyilván nem kell a valóságot tudnia. Legalább ez következik a t. ház csevegőinek összevágó nézetéből. Mintha mindnyájan egy palettáról szednék színeiket, a szellemes tárczairók úgy festik a magyar honatyát, mint iskola- és könyvkerülőt. Mesteri rajzaikból műélvezettel szívja vérébe a nagy közönség azt a meggyőződést, hogy a képviselők bizony sosem olvasnak. Tényekkel, nevek és művek közlésével ezt megczáfolni igen egyszerű volna. De nyilván nem volna jó. Van azokban a művészi rajzokban művészi igazság is. A csevegő művészeknek kell a nagyított vonás. Hiányos értekezéseket tákolnak össze és azokat nagy képpel olvassák föl a tanácsteremben, mint tették most egy századja a franczia képviselők és negyvennyolczban a frankfurti gyűlésen a németek. Ez a tudákos alak épen olyan túlzás volna, mint a milyen művészi túlzás a megrajzolt jókedvű, a könyvtől irtózó honatya. A két túlzás között van a valóság. Hogyan olvas a törvényhozó ? Napóleon nagy törvényhozó volt, olvasott is; mikor Egyptomba hajózott, a bibliát és a koránt olvasta; tábori könyvtára is volt, sőt ő gondolta ki azt a kézbe való könyvformátumot, mely a franczia könyvek kedvességének egyik oka; mégis feljegyezte róla tudós benfentese Beyle, hogy még Montesquieut sem olvasta el rendszeresen, már t. i. úgy, hogy könyvről-könyvre, fejezetről-fejezetre átvette volna. Nemcsak Napóleon, kisebb törvényhozó sem olvashat rendszeresen, mert a törvényhozót nem rendszerek érdeklik, hanem kérdések. Nem mélázhat el elméleti rendszerek arányos és csillogó szövevényein, a kavargó közélet szükségeiben gyökerező, a parlament kohójában izzó gyakorlati kérdések fogják le figyelmét, Ítélő erejét és képzelő tehetségét. Még nem Írtak vezérczikket valamely új kérdésről, a kópviselőház könyvtárában már keresik irodalmát és pedig a legújabb könyveket a kérdésről s a többi parlamenteknek legutolsó vitáit róla. Az új törvényjavaslatot — akár nagy legyen mely éveken át vergődik, akár apró, melylyel egy félórán végeznek — a ház még nem adta ki a bizottságnak, a bizottsági tagok s az előadó már a könyvtárban jártak a reávonatkozó legújabb adatokért. Avatatlan néző nem sejti, hogy az előadó, ki csendesen ül az előadói székben, mennyire szerelte fel magát a könyvtárban még mielőtt a bizottságba ment volna. És ott az előadói székben vértezve és telt nyiltokkal nyugodtan várja a támadó érveket, melyek a kérdéses ügy elméletéből, történetéből vagy külföldi állásából szedhetők volnának. Kérdések, melyeket még csak a minisztériumok osztályaiban feszegetnek és kérdések, melyeknek csirái még kívül a parlamenten, az ország szükségeiben szunnyadnak, a ház könyvtárában már érlelődnek. És az alkalmi beszéd, melyben a távol vidéken gyönyörködnek, a ház könyves zugaiból vette néha ihletét, néha anyagát.