A fejedelem

Akik egy fejedelem kegyét meg akarják nyerni, többnyire a legbecsesebb tulajdonukkal járulnak elébe, vagy olyasmivel, amiben, úgy vélik, leginkább örömét leli majd. Gyakran láthatjuk ezért, hogy lóval, fegyverrel, aranyos szövettel, drágakővel és Hozzá hasonlóképp méltó ékességekkel kedveskednek. Amikor tehát Nagyságodnak, készségem bizonyítandó, felajánlom szolgálataimat, semmi olyat nem találok a ház körül, amit eléggé becsesnek tartanék, oly nagyra értékelnék, mint a híres emberek cselekedeteinek ismeretét, amelyre a mai dolgokban való jártasság révén tettem szert, valamint azáltal, hogy gyakran forgattam régi történetekről szóló könyveket. Mindezeket nagy szorgalommal, hosszas elmélkedés során gondoltam ki, most pedig e kicsiny kötetben összegyűjtöm, és elküldöm Nagyságodnak. Ámbár méltatlannak tartom e művet a fejedelem magas személyéhez, mégis azt hiszem, megértése folytán kedves fogadtatásra talál, különös tekintettel arra, hogy nem tudok nagyobb ajándékot hozni, mint megtanítani Nagyságodat mindarra, amit oly sok év alatt, sok veszedelem és hányattatás során elsajátítottam. Ezt a művet én ki nem cirkalmaztam dagályos kifejezésekkel, felesleges vagy magasztaló szavakkal, mesterkéltséggel és haszontalan cicomával, nem telítettem, mint ahogyan mások, megírják és kicirkalmazzák műveiket. Azt akartam, ne más váljék e munka becsületére, csakis a tartalom gazdagsága és a benne foglaltak komoly volta; emiatt fogadtassák jó szívvel. Azt sem óhajtom, hogy hivalkodásnak tessék, amiért egy alacsonyrendű személy beleszól a fejedelem dolgába és az országlásba. De miképp azok, akik a vidék képét megrajzolják, síkságra ereszkedvén szemlélik a hegyeket és magaslatokat, a völgyeket pedig a hegy tetejéről: hasonlóképp a népek természetét csak a fejedelem ismeri, és a fejedelem dolgait csak olyasvalaki, aki a népből való. Fogadja tehát a Nagyságod e szerény ajándékot olyan szívvel, ahogyan én küldöm, és ha szorgalmasan, érdeklődve olvassa, rátalál benne legbensőbb óhajtásomra, hogy Nagyságod olyan híres legyen, amennyire csak szerencséje és egyéb jó tulajdonságai megengedik. S ha Nagyságod tekintetét magas méltóságából valaha erre a mélyen fekvő vidékre [Sant’ Andrea in Percussina, San Casciano mellett] fordítja, tán észreveszi, mily méltatlanul viselem itt rossz sorsom örökös terhét. (...) Az uralom és birtoklás minden fajtája, amely valaha is hatalmában tartotta az embereket, köztársaság vagy egyeduralom volt, s ma is az. Az egyeduralom vagy örökletes, amikor a fejedelem vér szerint a már régóta uralkodó családhoz tartozik, vagy új keletű. Ha új, akkor vagy teljesen újonnan szerzett, mint Francesco Sforza Milánója, vagy olyan, mint amikor valamely uralkodó meghódít és örökölt országához csatol egy újabbat: amire példa a spanyol király [Aragóniái Ferdinánd] birtokában lévő Nápolyi Királyság.