A béke könyve

Magyarország területének történeti alakulása. A népek országútja volt e föld, mióta nagyobb csoportok, egész népek kezdték változtatni lakóhelyüket, kényszerből vagy kalandozás vágyából. Az Ázsiából betoluló néphullámoknak állomáshelye volt ez Nyugat és Dél felé vezető útjokon. De nyugatról is jöttek kelták, délről pedig előre tolódtak a thrák illy törzsek, pannonok, dákok. Állandó birodalmat egy sem bírt alakítani itt, sem a világbíró Róma, sem a világverő hun, sem utóda az avar, sem a római császárság hatalmas megújítója, Nagy Károly, sem a germán ellen fellázadt szláv. Örökös harc, véres és kegyetlen, a kultúrának még a romjait is megsemmisítő. Az uralkodó törzsekkel együtt az országrészek neve is változott, csak a római Pannónia szó maradt összekötő kapocs gyanánt a távoli mult és a jövő közt. A keleti népek egyesítették az egész területet és birodalmuk központját ide helyezték ; a római és a frank csak egyes tartományok, provinciák vagy őrgrófságok felett uralkodott. Az államalkotás, az egész országnak egy név alatt egyesítése és a kultúrai folytonosság lehetőségének megadása a magyarnak volt fenntartva, ki jobban elszakadt Ázsiától, mint elődjei, a hun és az avar, nem terjeszkedett messze semmi világtáj felé, de ezt a földet bírta ; egészen, teljesen. Honunk elfoglalása idején a magyar sem szállotta meg az egész területet a Kárpátok, az Al-Duna és az Adria közt. Pusztai pásztornép volt, megelégedett az Alfölddel és a Dunántúl halmos vidékeivel; a magas, sziklás hegy nem vonzotta. Az egyes törzsek külön szállottak meg ; voltakép egy-egy nagy közlegelő volt mindegyiknek osztályrésze. A fejedelmi törzs Dunántúl tanyázott, ott, hol a leghatalmasabb szomszéd, a német, erős védelmet parancsolt, de a görög és a besenyő határ kellő megerősítését is követelte a katonai szükség. Bizonyos, hogy erős magyar telepek voltak kezdettől fogva az Al-Dunánál, Titeltől Orsováig, de Belgráddal szemben, a Szávánál is farkasszemet nézett a magyar a göröggel. A magyar kalandozás végigsüvöltött Európán, de terjeszkedés csak a német rovására történt. A X. század közepéig Ausztriában az Ennsig uralkodott a magyar és ide tartoztak Stájer- és Morvaország keleti szegélyei is. Viszont Erdély valószínűleg még a besenyők kezén volt, a Felföld pedig nagyjában lakatlan őserdő. Pusztai népek nem szokták határukat nemzetközi szerződésekkel megállapítani. Nullaeinter sese fines — nincs köztük határ — mondja Béla király névtelen jegyzője. Csak arra ügyeltek, hogy hirtelen ellenség meg ne lepje őket és ezért tanyáikon túl fél- egész másfél napi járó földet tettek lakatlanná. Ahol nem volt természetes akadály, folyó vagy hegység, ott gyepűt vágtak, miknek nyomai különösen nyugaton és északon mai napig feltalálhatók.