Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak

A zipaquirái Országos Fiúgimnázium 1944-ben érettségizett diákjainak - akik egy évvel feljebb jártak, mint az író - búcsúztatásán hangzott el. Gábriel García Márquez egy ösztöndíjnak köszönhetően bentlakó diákként tudta elvégezni a zipaquirái Országos Fiúgimnáziumot. Általában minden olyan társadalmi eseményen, mint amilyen ez is, kijelölnek egy személyt, hogy beszédet mondjon. Ez a személy mindig kiválasztja a legmegfelelőbb témát, és kifejti a jelenlévők előtt. Én nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak. A barátság nemes témáját választhattam volna mára. De mit mondhatnék nektek a barátságról? Teleírhattam volna néhány oldalt anekdotákkal és különféle szólamokkal, de azok végül is nem juttattak volna el a kívánt célhoz. Mindenki vizsgálja meg az érzelmeit, gondoljátok végig mindazokat az okokat, amelyek miatt egy bizonyos személyt kiválasztottatok arra, hogy ő legyen bizalmas dolgaitok letéteményese, és akkor tudni fogjátok, hogy miért került sor erre az eseményre. A mindennapos eseményeknek az a sorozata, amely elszakíthatatlan kötelékekkel fűzött össze bennünket a fiúknak ezzel a csoportjával, amely ma kilép az életbe, ez a barátság. És ez az, amiről ma beszélhettem volna...