Vályogtégla, patakkő, boronafal, nádtető

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember..." Ugye ismerős? így szoktak kezdődni a mesék. A folytatásban a szegény ember kifogja az aranyhalat, mesebeli kincsre talál, vagy a legkisebb fia szerencsét próbálva a nagyvilágban királyként tér vissza. Amiről most mesélek, az szintén a szegény emberekről szól. De nem a mesebeliekről, hanem valódi, régen és nem is olyan régen élt szegény emberekről. Méghozzá nem másról, mint hogy „hol” volt ez a szegény ember - azaz hol élt, hol és hogyan lakott...? És főként: mit láthatunk, ismerhetünk manapság még ebből, mit kell tennünk, hogy ezek a dolgok ne menjenek feledésbe? Mit nevezünk népi építészetnek? Népi építészetnek a köznép, egészen pontosan a paraszti sorban élők által, saját kezükkel vagy a szorosabb közösség bevonásával létrehozott, a nép mindennapi életét és tevékenységét szolgáló építészeti alkotásokat és az ezekre irányuló tevékenységet nevezzük. A népi építészet minden korban az akkori társadalom tudását tükrözi. Egyszerűség és házilag kivitelezhető megoldások jellemzik, ugyanakkor minden korban hatással voltak rá a hivatalosan építőművészetnek nevezett tudomány művelői. Nemcsak lakóházak lehetnek népi építészeti emlékek, hanem például a mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó építmények (malmok, műhelyek), a vallási célú épületek (templomok, haranglábak) és a közösség szolgálatában álló egyéb épületek (iskolák, boltok, csárdák) is. A népi építészeti emlék sok esetben többet jelent, mint egy-egy megépített ház; akár több épületből álló együttest, akár egy teljes falvat is az értékei közé sorolhatunk. Az elmúlt évtizedek során számtalan népi építészeti alkotás megsemmisült, de hazánk még ma is igen gazdag örökséggel büszkélkedhet ezen a téren. Ez a kis könyv a falusi emberek által alkotott házakról, elsősorban lakóépületeikről szól. A sorozat egy következő része pedig az építkezéseket mutatja be, hogy s mint épült fel egy ház, milyen anyagokat és eszközöket használtak a mesterek - és egyáltalán, kik voltak ők.