Ami gyilkosabb a háborúnál

Négy világtáj felé, négy csatatér száz és száz kilométeres árkaiban, rémesen hull az ember, mint ősszel a sárga falevél. Kibírja-e még a vérvesztést a nemzet? Bátorság! Ne legyünk kicsinyhitűek! A nép, mely élni tudott s élni akart, még sohasem pusztult el. Csak az a nép vész el, mely megveti a családi élet tisztaságát. Ez a bűn az, amely népeket öl, amely gyilkosabb a háborúnál. Az ókor nagy világbirodalmait: Asszíriát, Babilont, Perzsiát és Görögországot nem az ellenség: a fajtalanság bűne irtja ki a föld színéről. így vész el Róma is, mely az egész világot uralta. Italiának Kr. e. kétszáz évvel még huszonötmillió lakosa volt. Kétszáz évvel Kr. után tizmillió; a negyedik században már csak ötmillió, és akkor Róma elpusztult. A szülők ölték meg, akik alkudtak a nemzetek bűnével. Isten szava nem változik a jelenben sem, az erkölcstelenség, pusztítja most is a hanyatló nemzeteket. 1850-ben Franciaország még legelső volt a nagyhatalmak sorában, és ime hatvan esztendő alatt már csak a hetedik helyre állítja a földrajz, sőt egyik japán államférfi nemrégiben így irt róla: „Franciaország ma a másodrangú hatalmak legnagyobbika.* Honnan magyarázható ez a nagy sülyedés? Iparban, kereskedelemben, tudományban, művészetben egyaránt nagy volt ez a nemzet, csak a hatodik parancs ellen lázongott állandóan : s mig Franciaországban két gyermek született, Németországban született öt, Japánban, Ausztria-Magyarországon négy, Olaszországban három. így előzték meg ez utóbbiak Franciaországot csakhamar. Francia anyák, vessetek magatokra, ha nemzetetek évezredes dicsőség után meghal! Kire hagyjátok a pénzt, a földet, melyet gyermekeitektől sajnáltatok? ... Idegenek foglalják azt el, kik szeretik a gyermeket és tisztelik Isten törvényét! Ki fog-e valaha pusztulni a magyar? A nemzetgyilkos divat nálunk is megkezdődött már jóval a háború előtt.