Tettem, amit tettem...
Szerző: Mezei GyulaCím: Tettem, amit tettem...
Megjelenési adatok: Szabad Tér Kiadó, Budapest, 1991. | ISBN: 963 7810 51 X :
Mezei Gyula jól ismert alakja az elmúlt évtizedek pedagógiai közéletének. Több, mint 23 éven át vezette a főváros oktatását és kulturális életét. Mezeinek jó sajtója volt Gyakran tűnt fel a televízió képernyőjén, nyilatkozott a rádióban, a napilapokban, publikált maga is sokfelé. Szerette a nyilvánosságot! Szereplései pedig gyakorta váltottak ki viharokat. Mert Mezei nem megnyugtatott, ahogyan elvárták tőle, ő nem kedélyeket csillapított, nem „megmagyarázott” dolgokat,
azt mondta, hogy attól is rosszabb a helyzet, mint amilyennek a panaszosok írják, mondják. Mezei folyton rlngbe szállt, hogy megverekedjen az igazáért; testületi ülésen, országos értekezleten, minisztériumban, pártközpontban, ahol lehetett, ahol kellett. Egyszer-egyszer kiütötték, de ő mindig felkelt, nem lehetett kiszámolni. - Mezei blöfföl, Mezei dramatizál és demagóg, Mezei kényszerhelyzetet teremt. Mezei ininden vezetőt megnyer, Mezei mindenkivel összerúgja a port - és így tovább - mondták partnerei, ellenfelei. O meghallgatta az élcelődést, a dühös kifakadást, volt, amikor fegyelmi vizsgálatot kért maga ellen, máskor csak kényszeredett mosoly volt a válasza. Folytatta a hadakozást, hogy legyen hová leültetni a gyerekeket, hogy legyen tanító és tanár az iskolákban, hogy megszűnjenek a dickensi állapotok a bentlakásos nevelőintézetekben, hogy kialakuljon az általa megálmodott és kidolgozott irányítási és felügyeleti szervezet, hogy jó légkörű legyen a színházak világa, a zenei élet, hogy megmentse a közművelődésből azt, ami még menthető. Mezei tévedett és melléfogott különböző ügyekben, ítélt meg rosszul helyzeteket, erőviszonyokat, volt amikor rossz kompromisszumot kötött. Mezeit hajtotta a becsvágy, a hiúsága, az elkötelezettsége. Mezei körül sűrű volt a levegő. Követői voltak, tábora és ellentábora volt. Megbántott és megvédett embereket. Mezei Gyula több, mint 40 éves szolgálat után nyugdíjba ment. A Heti Budapest újságírója ezzel a címmel búcsúztatta: „Mezeinek kicsengettek”. Ez a Mezei Gyula könyvünk szerzője. Érdemes elolvasni nemcsak a szakmabelieknek, mert közérdekű, mindenkit érdeklő kérdésekről ad számot szakszerűen, érdekesen, Izgalmas sztorikkal fűszerezve mondanivalóját.
Kategóriák: Neveléstudomány, Életrajz
Tárgyszavak: Oktatástörténet, Pedagógia, Önéletrajz, Visszaemlékezés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Tárgyszavak: Oktatástörténet, Pedagógia, Önéletrajz, Visszaemlékezés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Share
Tweet
Tartalomjegyzék
Borító
Címlap
Impresszum
Tartalomjegyzék
[6]
Előszó helyett
7-8
A szerző indítékai és szándékai
9-18
Pályakezdet, gyors előrejutással
19-[35]
Viszontagságos évek a szakszervezetben
36-56
Zuglóban, újra a szakmában
57-[72]
A Horváth Mihály téren boldog voltam
73-[90]
Rám bízták a főváros oktatásügyét
91-[105]
Végre kellett-e hajtani minden pártutasítást?
106-[111]
Elnökök és elnökhelyettesek, szövetségesek és ellenfelek
112-[125]
Vesszőfutásunk a felügyelettel
126-[132]
Áldatlan vitáink a Művelődési Minisztériummal
133-[143]
A gyerekeket valahová le kell ültetni
144-[163]
Pedagógus nélkül nincs iskola
164-[174]
Alacsony bérek, sanyarú lakásviszonyok, rossz munkakörülmények
175-[195]
Gyakori vendég voltam a nevelőotthonokban
196-[211]
A pedagógiai tanácskozásokon kaptam a legtöbb bírálatot
212-[219]
Egy oktatási törvény, két párthatározat előkészítésében segédkeztem
220-[230]
Az egyetemi katedra örömei
231-[236]
A színház nem elemi iskola
237-[269]
A közművelődés szomorú válsága
270-[273]
A nyilvánosságot tudatosan válldtam
274-[282]
Fővárosok együttműködése
283-[289]
„Mezeinek kicsengettek"
290-[297]
Névmutató
299-[303]
A szerzőről
Hátsó borító