Franczia zászló alatt

Akarva nem akarva, a praedestinatió híveinek táborába kell állanom, daczára, hogy nem vagyok sem vastag nyakú kálvinista, sem pedig sok nejű turkus, a mely utóbbi nem volna éppen utolsó mesterség még a mostani koromban : tekintve, hogy még csak «35 tavaszokat láttam.» Mert, midőn második művemet, a «Targallyakat» (első volt: «Egy nótárius az irodán kivül») világgá bocsájtám, földhöz vágtam a beszélyiró pennámat, s elővettem a hivatalosat; mondok: ebből megélek, a másik meg azt is elviszi, a mit evvel keresek. S ime ! Egyszer csak elétoppan ám valahonnan a legsötétebb Afrikából az én szeretett Öcskösöm a Béla, kinek már halálhírét hallottuk. Minek nagyobb hitelt is adhattunk, mint az abbeli erősködésnek, hogy még él valahol. S rám mordul, hogy : «Nem ismersz bátya ?» «Nem biz én szógám, hisz az én öcsém tavaly meghalt, s nem is volt neki ilyen nagy pamacs legény-tolla, mint a milyen a te orrod alatt ágaskodik !» Hát erre a hideg fogadtatásra felmutatta okmányait, és egyben előkerítvén a légiónál is hordott iszákjából egy nagy csomó paksamétát, ellenszegülést nem tűrő katonás hangon rám rivall, hogy ezt a temérdek jegyzetet azért hozta meg valahonnan a világ végéről, hogy én azokat rendezzem s kinyomassam, mivelhogy arra érdemesek. S erélyesen magyarázgatta, hogy mivel ő már magyarul félig-meddig elfelejtett (a helyett megtanult négy külföldi nyelvet), én mint a féle litterátus ember kössem csokorba a rengetegül összekuszált anyagot. (A mi valóban kemény fáradozásomba került.) «Dejszen öcskös engem arra rá nem beszélsz, ha mindjárt a Cambodgei alkirálynak is adod magadat. Mert nagy Magyarországon isznak, ferbliznek és politizálnak ugyan eleget az emberek, de a könyvolvasás után éppen nem törik magukat: azt már volt alkalmam két izben is tapasztalni.» Mire ő válaszolá, hogy ne merészeljek feleselni vele, a ki majdnem a bőre árán szerezte meg a nagy iratcsomóban feljegyzett tapasztalatokat, s imigy szólott: «Ha én nem vesztem el 49 ütközetben, s nem nyelt el az Oceán, a Sahara, s nem vitt el a kolera és sárgaláz : akkor téged sem visz el az ördög, ha e harmadik művet kiadod.» «Hát Isten neki! mondám nagy búsan. Ha rólad az volt a sors könyvében megírva, hogy az emberevő vadak közül ép bőrrel hozd meg a jegyzeteidet, akkor én már a kisebbik rosszat, azok feltálalását a nagy közönség asztalára: majd csak elvégzem.» S a hogy böngészni kezdek felmutatott jegyzetei, régebben hazaküldött, ivekre terjedő levelei között, és a mint az Equator alatt hevenyészett, terjedelmes utleírását vizsgálnám : valóban számtalan megörökítésre méltó dolgot találtam ; a miket nem csekély fáradsággal egymással kapcsolatosan összefüggésbe hozni iparkodtam.