A személyiség építőkövei

Könyvet írni olyan, mint gyermeket vállalni. Küzdelmes, hosszadalmas, a garantált siker nélkül. És mégis, könyvet írni szép; olyan, mint egy mindig meg-megújuló, lebilincselő rejtvényt fejteni. Mint egy bölcs baráthoz fordulni, valakihez, aki meghallgat, valakihez, aki vár. S talán ennél is több: az életet betöltő természetesség, a gondolatok közelsége, a szakma, mint szövetséges. Kéziratom sok éjszakán, küzdelemben, fáradtságban, betegségben is velem volt. A sorokban mindig megtaláltam az öröm perceit, az őszinte rácsodálkozást. Most, hogy átadom másoknak, hallgatóimnak, kollégáimnak és az érdeklődőknek, remélem, az Olvasó is megtalálja majd benne az elmélyültséget. Bizonyos értelemben hiánypótló munkáról van szó. A tények azt mutatják, hogy a személyiség alkotóelemeinek felfogásait s a vonás- és típuselméleteket összegző munka Magyarországon az 1980-as évek óta nem született, és külföldön is ritkaság. (Részben ezen elméletek folyamatos „fejlődőképessége”, korszerűsége miatt van így.) A tények magukért beszélnek. Én pedig belevágtam egy nagy kalandba, a magam örömére és talán – reményeim szerint – a szakmabeliek és érdeklődők tájékozódását szolgálva. Örülnék neki, ha vállalkozásom sikerülne. A könyv a személyiség alkotóelemeiről szól – ahogyan a szakma nagyjai látták őket. Kérdeztek, válaszoltak, remélték, hogy az emberi személyiség megismerése együttérzésre és együttélésre, toleranciára, elfogadásra taníthat. Miközben olvastam soraikat, tanultam gondolataikból, egy kicsit a személyiségükből is át- és megéreztem. Könyvem részben az ő tiszteletüket és példájukat is közvetíti azok a fiatalok számára, akiknek életében nagyon sokat jelent egy-egy szakmai „szülő”, ötletes modell, újszerű gondolat. Az értő olvasónak, remélem, lesznek elgondolkodtató, kellemes és nehéz percei is. Talán bonyolult lesz néha kibontani egy-egy gondolat szövevényét, áthaladni a sok tényen, szakirodalmi adaton, tapasztalaton. Munkámat mindazonáltal nem azoknak szántam, akik könnyen akarnak boldogulni. Azok, akik vállalják a személyiségmodellekkel való „találkozást”, inkább elgondolkodhatnak itt, miként én tettem. Követhetik a személyiség felépítésének – és sok esetben, működésének – felfogását az ókortól kezdve a 20. század klasszikus pszichológus-szerzőin át az egészen aktuális, az elmúlt egy-két éven belül zajlott szakirodalmi vitákig. Azzal a céllal idéztem fel a távoli és közelmúltat egyaránt, hogy a pszichológusok és a pszichológushallgatók látókörébe olyan aktuális szakirodalmi kérdéseket hozzak, amelyek ismeretében több megértésre juthatnak a saját – gyakorlati vagy kutatási – szakterületükön. Stílusomban is ehhez próbáltam alkalmazkodni. A vonás- és típuselméletek gyakorlati alkalmazását, alkalmazhatóságát sok esetben kiemelt kérdésként kezelem. Ez nagy téma, melynek lehetőségeit én is nap mint nap törekszem birtokba venni. Miközben a külföldi kutatási beszámolók kiterjedt mintákkal, számos újszerű teszteljárással dolgoznak, Magyarországra mindmáig kevés modern személyiségvizsgáló eljárás került. Az elmúlt évtizedekben meghonosodott hagyományos tesztek használhatóságának javítására, fejlesztésére mutatkozó igény még nem alakult ki kellőképpen, az újonnan behozott mérőeszközök még „keresik a helyüket”, miközben a kiváló pszichometriai hátterű (pl. munkalélektani) tesztekért a magyar jövedelmi viszonyokhoz nehezen igazítható pénzösszegeket kell fizetni. Az elméletekhez tartozó mérőeszközök bemutatásával érzékeltetem azokat a lehetőségeket, amelyek a külföldön élők számára már sok éve nyitva állnak, és melyek tanulságai, legalábbis részben, a magyar gyakorlatba is átültethetők. Ez a folyamat, mint munkám is érzékelteti, még csak kezdeteit éli.