A Magyar Pedagógiai Társaság Neveléstörténeti Szakosztálya sárospataki és zalaegerszegi tanácskozásainak anyagából

Sárospatakon 1857-ben indult meg az élethivatásra nevelő tanítói szakképzés: a kollégiumon belül ekkor lett a tanítóképzésnek önálló szakintézete, amely 1869-ig, az állami tanítóképző létrejöttéig képzett tanítókat, elsősorban a tiszán-inneni református egyházkerület elemi népiskolái számára. Tanulmányunkban - a teljesség igénye nélkül - a 12 évig működő tanítóképzős tevékenység néhány jellemző vonását, sok tekintetben ma is korszerű törekvéseit mutatjuk be vázlatosan. Patakon az előző századokban a tanítóképzésnek gazdag hagyománya alakult ki. A kollégiumban régóta tanították a pedagógiát, hogy a teológusokat kellően felkészítsék a tanítói, a vallástanítói, illetve iskolafelügyelői lelkészt feladatok ellátására. Mivel az igények növekedésével, a fejlődés, a munkamegosztás miatt szükségessé vált, hogy olyanokat is képezzenek, akik az iskolai tanítást nem ugródeszkának, a jobban megbecsült és jövedelmezőbb lelkész! álláshoz átmenetnek tekintik, hanem egész életüket a népiskolai tanítói munkára szentelik, a kollégiumot fenntartó tiszáninneni református egyházkerület a főiskola egyik intézeti ágaként megszervezte a "tanitóképezdét". A megalakult új intézetnek azonban a nevelésben-oktatásban nem kellett mindent elölről kezdenie, hiszen munkájába szervesen beépültek a kollégiumban dívott eljárások, a kialakult pegagógiai hagyományok. Ezért is vallhatta a képző megszervezője, igazgatója, Árvay József, hogy "jelen szerkezetében a képezde nem egyéb, mint a főiskolában azelőtt is folyvást fennállott, bensőleg nem eléggé összefüggő intézkedések rendszerbe szedése, egységes összeállítása a népnevelés érdekében. A hagyományőrzésnek, érvényes ülésnek igen kedvező feltételei voltak. A képző a kollégium egyik intézeteként működött, ezért annak rendtartása, fegyelmi szabályzata éveken keresztül a képzőre is érvényes volt. Nagymértékben segítette a hagyományok megvalósulását a képzésben az is, hogy Arvay József - a képző munkájának megindulása előtt - diákként és gimnáziumi tanárként 23 évet töltött Sárospatakon, s ez alatt valósággal vérévé vált a kollégium nevelési szelleme. A fennállott gyakorlatnak megfelelően az új iskola tanárait, segédtanárait a kollégium kiváló diákjai, végzett hallgatói közül választották, akik ennek megfelelően a pataki szellem neveltjei, letéteményesei voltak. Ezen túlmenően a tanítványok is részben az akadémiai hallgatók közül, részben pedig - a 3 éves képzés megvalósítása során túlnyomórészt - a gimnázium magasabb osztályait végzett tanulók soraiból kerültek ki, akik számára így természetes volt a kollégium szokásrendszere. A tanítóképzés szellemének, munkájának alakulására döntő hatása volt Árvay Józsefnek, aki korának haladó törekvéseit érvényesítő, magas színvonalú képzést nyújtó iskola szervezésére törekedett. A képzőt "a népnevelés, közértelmiség, erkölcsiség és Ízlés terjesztése végett felállított tanintézet"-nek tartotta, s feladatát abban látta, hogy elméletileg és gyakorlatilag alaposan képzett, a népiskolák szükségeivel tapasztalat útján megismerkedett, a végzendő kötelességek teljesítésében kellő belátással, ügyességgel s készséggel bíró, jó erkölcsű, vallásos érzelmi! néptanítókat neveljen. Ugyanakkor azt is vallotta, hogy a tanítóképző nem taníthat meg mindent: "Nincs oly tanintézet, melyben a tanítvány előtt mind azt el lehessen mondani, mire neki egész tanítói pályáján, egész életén keresztül szüksége lesz, már csak azért sincs és nem is lehet, mert az egyes tanszakok minden tekintetben nagy változáson, illetőleg tökéletesedésen mennek keresztül.