Szőlősgazdából polgárrá válni Szekszárdon corvina logo

Szerző: Nagy Janka Teodóra
Cím: Szőlősgazdából polgárrá válni Szekszárdon
Alcím: Szempontok a szőlő és a bor szerepének vizsgálatához a polgárosodás sajátos modelljének kialakulásában
Fordítók: Szabó G. Tamás; Müller Jánosné
Illusztrátorok: Sárközi Gabriella; Adorjáni Endre
Megjelenési adatok: Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar, Szekszárd, 2012. | ISBN: 978-963-7305-58-0

coverimage Szekszárd neue a római kor óta összeforrott a borral. Régészeti, történeti adatok sokasága szól arról, hogy a település gazdasága, lakóinak élete a szőlő, a bor köré szerveződött. „Tüke” szekszárdinak lenni még a közelmúltban is egyet jelentett a szőlőbirtoklással, a település ma is büszkén nevezi magát „a szőlő és a bor városának". E szekszárdi identitás történeti gyökereit mutatja be a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi kara, az Illyés Gyula Kar és a „BORkultúra szabadEGYETEM" támogatásával készült könyv. A szekszárdi bor történetének fénykorát idézi: a 16. század második felében a szekszárdi volt közel és távol a legkeresettebb magyar bor! A Szekszárd és környéke dombjain megtermelt bor pótolta ugyanis a török megszállta Szerémség aranyat érő nedűjét. A délkelet-tolnai - többségükben szekszárdi - borok legnagyobb fogyasztója és értékesítője Szeged városa volt, amelynek kereskedői a bátai kikötőben bonyolították le az alföldi szarvasmarha és a dunántúli bor cseréjét. Nagyszerű gazdasági és társadalmi fejlődés járt a fellendülő borkereskedelem nyomában, amelynek a harmincéves háború vetett véget az állandó hadszíntérré váló Duna-mentén. A rövid intermezzo után a szekszárdi borok helyét és szerepét hosszú időre a török pusztításnak kevésbé kitett Hegyalja vette át. A török kiűzését követően Szekszárd fejlődése ismét a szőlőre alapozódott. A Mérey Mihály apát által újratelepített városban a 18. század első felében a parlagföldek művelés alá vonásával rövid idő alatt jelentősen megnőtt a szőlőterületek nagysága. Szekszárd pedig továbbra is oly mértékben a szőlő és a bor városa volt, hogy még az 1848-as polgári törvények közül is a tized (s ennek részeként a bordézsma) eltörléséről rendelkező 1848:9. törvény kavarta a legnagyobb vihart. A 19. század végére a szőlőtelepítési láz következtében felborítva a hagyományos ökológiai, gazdálkodási egyensúlyt, monokultúrás gazdálkodás alakult ki, amelynek alapjain a polgárosodás egy sajátos modellje jött létre. Legszembetűnőbb jellemzője a város lakóinak „kettős identitása” volt: a szekszárdi polgár a kisterületű, tradicionális művelésű szőlővel paraszt módjára keresett pénzt polgár módjára költötte, a polgárként megkeresett pénzt viszont parasztként használta fel. Ebben a sajátos gazdasági, társadalmi helyzetben a filoxéravész (1886) után új válaszokat, új stratégiát kellett találni a városnak - ahogyan több mint száz esztendő múltán ma is. A 20. század elején a társadalmi szinten megfogalmazott válságstratégia mellett a mindennapokban a közösségi összefogás kínált kiutat. Ma is szemtanúi vagyunk a szekszárdi borászok, bort szerető szekszárdiak közösségbe szerveződésének, a közös útkereséseknek. Bízom abban, a szőlősgazdából polgárrá válás szekszárdi folyamatát, a szőlő és a bor a polgárosodás sajátos modelljének kialakításában játszott szerepét bemutató könyv is hozzájárul a maga eszközeivel a Szekszárd jövőjét meghatározó kérdések közös megválaszolásához.
Kategóriák: Történelem, Földtudományok
Tárgyszavak: Borászat, Polgárosodás, Szőlőtelepítés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék