Emlékezet és történelem között

A hetvenes évek végén, amikor nekiláttunk e könyv megírásának, azt hittem, hogy az emlékezet helyei [lieux de mémoire] fogalma csak Franciaország esetében használható. Hiszen még lefordítani is nehéz... A kifejezés maga neologizmus, amelyet az ókori latin retorikába Cicero és Quintilianus által bevezetett locus memoriae kifejezés ihletett: ők azt tanácsolták a szónokoknak, hogy gondolatai­ kat helyekhez kapcsolják, így könnyebben sikerül majd memorizálniuk beszé­düket. A locus memoriae-t a francián kívül egyetlen nyelvnek sem sikerült kielégítő módon lefordítania. Ez pedig már mintha önmagában azt jelezné, hogy sajátos jelenségről van szó... Sajátos volt a történelmi pillanat is, amikor az emlékezethely kifejezés meg­ jelent: valójában ekkor, a hetvenes évek végén vált nyilvánvalóvá, hogy a kol­lektív emlékezet hatalmas tőkéje, a történelmi vonatkoztatási pontok több mint egy évszázad, sőt, évszázadok alatt felhalmozott, közkinccsé lett és továbbadott hagyományos eszköztára éppen a semmibe készül merülni, és csak a tudomá­nyos és rekonstruáló történettudomány tudja életben tartani. Franciaország ekkoriban vált identitást: a republikánus nemzetmodell helyébe demokratikus nemzetmodell lép. Nehéz és fájdalmas pillanat ez, ekkor válik egyértelművé az is, hogy Franciaország immáron nem nagyhatalom, hanem középhatalom, és ezzel egy időben éled újra az a szintén jellegzetesen francia emlékezet, amely az állam szerepének jelentőségén és önmaga igen erős történeti tudatán alapul. Másképpen szólva, úgy tűnt nekem, hogy hagyományos nemzeti emlékeze­tünk megszűnésének következtében létrejöttek bizonyos emlékezethelyek - a szó materiális és immateriális értelmében egyaránt -, amelyekben ez az emlékezet megtestesítette önmagát: kezdetben a műemlékeket, a megemlékezéseket, az ünnepeket, a jelképeket és a történeti dokumentumokat vettük figyelembe, később az intézményeket (a Collége de France-ot vagy a Francia Akadémiát), a történeti realitásokat, például a határokat is, majd még később kiterjesztettük kutatásainkat az olyan közigazgatási, politikai vagy időbeli fogalmakra, mint például a megye, a jobb- és a baloldal vagy a nemzedék. S ez végeredményben nemzeti reprezentációink és mitológiánk legfőbb alkotóelemeinek számbavéte­ léhez és részletes elemzéséhez vezetett. A közel tizenkét éven át tartó munka során az eredeti célkitűzés fokozatosan átalakult. Kezdetben mindössze az emlékezet szempontjából különösen jelen­tős helyek meghatározását tűztük ki célul magunk elé, idővel azonban sokkal nagyratörőbb kutatási tervet fogalmaztunk meg: Franciaország történetének megírását az emlékezet szempontjából. A kilencvenes évek elején - nagy meglepetésemre - azt kellett észrevennem, hogy az, amit francia sajátosságnak véltem, valójában egy sokkal általánosabb jelenség franciaországi következménye: az emlékezet mélyről feltörő és mindent magával ragadó hulláma végigsöpört az egész világon.