A gondolkodás képelmélete

Előadásomban azon elképzelés mellett hozok föl további érveket, amelyet már az ezévi kecskeméti konferencián is képviseltem, ti. hogy az emberek elsőbben képekben gondolkoznak, s csak azután szavakban. Ez az elképzelés persze végigkíséri a Nyugat filozófiájának történetét, hol felerősödve, mint a brit empirizmusban, hol szinte föld alá kényszerítve, mint a huszadik század első felében - ám világos megfogalmazást soha nem nyert. Nem is nyerhetett mindaddig, amíg a kifejtés, érvelés és magyarázat nyelve a merő szónyelv maradt. Napjainkban, a képi kommunikáció technológiáinak fejlődésével, a helyzet változik. A változás hatása immár megjelent a kognitív pszichológia berkeiben, s arra számítok, hogy előbb-utóbb a filozófiai gondolkodásban is érezhető lesz. Három témát fogok érinteni: Wittgenstein képfelfogását; Nelson Goodman-nek a képi hasonlóság eszméjével szemben felhozott érveit; s az ún. imagery debate tudományfilozófiai alapjait. Befejezésül egy pillanatra még visszatérek a Wittgenstein-problémához. Előadásom, tekintettel az időbeli korlátokra, igencsak vázlatos lesz; a témakört részletesebben taglaltam az augusztusi kirchbergi Wittgenstein-szimpozium alkalmával. Klasszikus utalással kezdem. 1919-ben, "On Propositions" c. tanulmányában írta Russell: "Az elvont időtöltések szokása a tanult embereket az átlagosakhoz képest sokkal kevésbé teszi alkalmassá a vizualizálásra, s kizárólagosabban készteti őket arra, hogy 'gondolkodásukban' szavakkal foglalatoskodjanak." Russell nézetét visszhangozza H.H. Price 1953-ban, Thinking and Experience c. könyvében. Mint Price írja: "Balszerencsénkre a történelem leginkább szavak-gyötörte civilizációjában élünk, ahol ezrek és tízezrek teljes munkás életüket azzal töltik, hogy szavakkal bánjanak. Egész felsőoktatásunk arra irányul, hogy bátorítson a verbális gondolkodásra és lebeszéljen a képies gondolkodásról. Reménykedjünk abban, hogy utódaink bölcsebbek lesznek és mindkettőt bátorítják." Mondanivalóm iránt szimpátiát keltendő, hadd bátorítsam itt magam is a képies gondolkodást. Arthur Koestler olvasói jól ismerik a következő feladványt: Egy reggel, pontosan napkeltekor egy buddhista szerzetes elindul, hogy megmásszon egy magas hegyet. Keskeny, egy-két lábnyi szélességű ösvény vezet csigavonalban a csúcson álló, tündöklő templom felé. - A szerzetes változó sebességgel baktat; gyakran megáll, hogy pihenjen vagy a magával hozott szárított gyümölcsökből falatozzon. Röviddel napnyugta előtt éri el a templomot. Néhány napos böjtölés után ismét útnak ered. Napkeltekor indul el és ugyanazon az ösvényen bandukol lefelé, ismét változó sebességgel és többször megpihenve az út során. Átlagsebessége most természetesen nagyobb, mint amikor felfelé haladt. -Bizonyítsuk be, hogy van az úton egy olyan pont, amelyet a szerzetes felfelé és lefelé menet is a nap ugyanazon időpontjában érintett.