Az emberi lélekről különös tekintettel annak eredetére, szellemiségére és halhatatlanságára

A határain túlcsapongó, tehát álbölcselet, mely az Istent eszes teremtményeivel elfelejtetni törekszik, egyszersmind az embert is mélyen sérti és lealacsonyítja méltóságában, midőn lelkét önmagában vagy tulajdonságaiban, melyek szerint Teremtőjének képmása, nemcsak kétségbe vonja, hanem megokolatlanul tagadja s esztelen gúnynyal illetve az állitja, hogy az ember nem egyéb szervezett anyagnál, mely él, érez sőt gondolkodni is képes; hogy az ember és állat között csak oly külömbség forog fen, mint a milyen a több és kevesebb fogalmai között van; hogy az ember, szervezete megbolygatásával épp úgy mint az oktalan állat megszűnik létezni s csak anyaga romjai maradnak fen belőle; s hogy egyedül az önszeretet oka ama képzelődésünknek, mintha valami kiválóbb természetű lények volnánk; mely csalfa érzettel szemben a bölcseletnek feladata az embert az élő lények közös osztályába visszavezetni s arra oktatni, hogy minden csak anyag, melyen kivül más alany s egyéb állag nem létezik a földön és hogy ezen igaz tény egyedüli forrása minden bölcseségnek, erénynek és boldogságnak. Tanítja továbbá a ferde irányú bölcselet, hogy mindaz, amire testek hatnak, csak test lehet; hogy testnélkülire test nem hat; de életünkre a legnagyobb hatást eszközük nemcsak a szerves, de a szervnélküli, öntudatos és öntudatnélküli testek és elemek is; hogy a lélek valami különös, testnélküli, szellemi lény nem lehet, mert különben annak eredete, keletkezete megfejthetlen talányként állana előttünk; mivelhogy a gyarló test nem teremthetné a« életre jutandó magba vagy ébrénybe az örökös, meg nem testesülhető szellemet; hanem annak a fogantatás előtt vagy után kellene más lény által és máshol teremtetni; de lehet e örökkévalóságot más lénynek teremteni? Hol léteznének a már megalkotott lelkek a fogantatás előtt? Vagy tán számnélküli mennyiségben a közösülés általi testesülhetésre leskelődnek? Vagy érdemes és illő lakhely-e egy örökkévalóságnak, halhatatlan, szétoszthatlan lénynek egy kilencz havi lakás a hátsóbél és húgyhólyag közötti méhbélben? Látjuk életerőnk, szellemünk lassankinti fejlődését, kiműyelhetési, érleszthetési, öntudatra emelkedési fokait a kisdedekben; eltompulását, elbutulását, elenyésztét is elhanyagoltaidban; megromlását, foszlottságát, nyomorúságát a kábákban és őrültekben; végoszlottságát, felforgatott haszonvétét a nehézkórokban; végelgyengülését és vesztét az elgyengültségben, a nagy vénségben; annak lassankinti feloszlását, végmegszüntét a végvonaglatokban. — Ami pedig fejlődhetik, eltompulhat, meggyöngülhet, elromolhat, feloszolhat, beteg lehet, az igenis korlátolt, az romlandó, az test és nem halhatatlan.