A manumissio

A jogtudomány t berkeiben időnkint felhangzik a panasz, hogy egyrészről a történeti, másrészről az elméleti disciplináknak aránylag kevés a művelője. Az utolsó néhány évtized emberének érdeklődését, talán a létért való küzdelem élesebbé váltóval s a technikai kultúra fejlődésével párhuzamosan, az élet praktikus kérdései kötik le inkább s a közszellem ily irányú orientációjának hatása alól a jogtudomány művelői is alig vonhatják ki magukat. Talán ez a nagy J h e r i n g által tréfásan megállapított komoly igazság,1 melyet a római jog tudományának ez a vezéralakja jóval előbb a giesseni egyetem egy Festschrift-jében ünnepélyes formában is hangoztatott:1 2 ugyancsak egyik oka lehet e disciplinák művelésétől való tartózkodásnak. Pedig „a mindenáron csak praktikusok gyakorlatiassága nagyon impraktikus. A távolabb fekvő okok rendszerint sokkal fontosabbak a közelfekvőknél“ mondja Somi ó3 (Jogbölcseleti előadásai 1906., I. kötet, 22.). Másrészről ma már általánosan elfogadottnak tekinthető az a felfogás, amelyet J h e r i n g még úgy formulázott, hogy „so wird denn die wissenschaftliche Forschung auf diesem Gebiete des Rechts (röm. Rechtsgeschichte), wenn sie sich nicht mit einer dürftigen Nachlese begnügen will, mit Notwendigkeit auf den angegebenen Weg getrieben, den vorhandenen Stoff, den sie 1 Scherz und Ernst in der Jurisprudenz, 3 Aufi 104—116. 2 Das Scluildnioment im röm. Privatrecht, 1867. Giessen, 1. 3 S o m 1 ó a társadalmi tudományokra általában vonatkoztatja e megállapítását, amely tehát a jogtudományra is értendő. Végül pedig: a szabadsággal kapcsolatos kérdések, kivált ha gazdasági vonatkozásuk is nyilvánvaló, napjainkban is érdeklődés tárgyai, ilyenekkel foglalkozván, nem szakadunk el tehát a való élettől. Miképen emelkedett az ókori emberek egy széles rétege az elnyomottság nadirjától oda, ahova, sőt magasabbra, ma mindenki már születése percében eljut: a jogalanyisághoz; a szabadságeszmének napjainkban centrális beállítottságánál fogva — úgy hisszük — egyenesen aktuális kérdés.