Magyar óraipar

Az 1903-ik év tavaszán történt, hogy a «Magyar Órások Szaklapja» szerkesztőségében felvetettük és megvitattuk a magyar óraipar megteremtésének lehetőségét. Azzal tisztában voltunk, hogy valamely óragyárnak felállitásával és mindjárt gyáriparnak mesterséges uton való létesítésével a kérdést megoldani nem lehet, mert hiszen láttuk és tapasztaltuk már, hogy ehez hiányzanak nálunk még most a szükséges előfeltételek, nevezetesen: a kellőképen előkészített talaj, az elegendő tőke, de hiányzik különösen a legfontosabb tényező: az erre nevelt hazai munkás. Hogy ezen tényezők nélkül, különösen pedig hazai munkások nélkül a termelő óraipart megcsinálni nem lehet, bizonyítja a külföldi óraipar fejlődésének immáron teljes világításban látható története, nevezetesen a franciaországi és a németországi példák, melyekből kitűnik, hogy óraipart, órásiparosok nélkül sem az államhatalom, sem pedig egyesek vállalkozása egymagában meghonosítani nem képes, hanem, hogy annak mindenkor az órásiparosok összesége által megmunkált talajban kell gyökereznie, abból kell, hogy kisarjadjon, mert csak akkor lehet életerős, ha természetes uton létesül és természetes uton fejlődhetik. Nem érdek nélkül való, sőt nagyon tanulságos a franciaországi példa, nevezetesen a besançoni óraipar meghonosításának története. Megewand nevű svájci órás vállalkozó 1793-ban a francia köztársaság kormányától nagyobb összegű subvenciót kapott és 930 tagból álló svájci munkáscsapattal Besançonban megtelepedett és ott az akkor üresen álló kolostorokban óragyárat rendezett be. A francia kormány állandóan támogatta úgy erkölcsileg, mint anyagilag a vállalkozót. Robespierre dekrétumot adott ki, melyben «Nemzeti óraipar Be sanzonban» címet adta a vállalatnak, sőt bölcs előrelátással szakiskolát is állított fel a gyárban, melyben kizárólag hazai munkásokat neveltek. Mindezek dacára nehány év múlva a svájci órások elszéledtek és a gyár megbukott. De az időközben nevelt hazai munkások a direktórium alatt újból dolgozni kezdettek, kicsinyben ugyan, de mégis a munka megosztás elvén és rövid idő alatt a maguk erejéből, állami támogatás nélkül az óraipart annyira fejlesztették, hogy már 1823-ban évenkint 30.000 darab órát készítettek. Hasonló ehez II. József esete is, ki a svarcvaldi óraipart hatalmának súlyával és nagy anyagi áldozatokkal próbálta Csehországban meghonosítani. Dacára, hogy telepitvényét mindenképen dédelgette, a készítményeknek piacot teremtett, azokat magas behozatali vámokkal védte, vállalkozása mégis kudarcot vallott, mert a külföldről betelepített munkások a bőven élvezett kedvezmények dacára sem bírtak gyökeret verni és apródonkint hazaszökdöstek. Az óraipart tehát Magyarországon is, épenugy, mint az más országokban történt, nem valamely busásan szubvencionált érdekcsoport, sem pedig valamely külföldi vállalkozó honosíthatja meg, hanem kizárólag csakis a magyar órások.