Magyar építészet a két világháború között

Az utóbbi években egyre intenzívebben fordult az érdeklődés a két világháború közti korszak hazai eseményei és világtörténeti összefüggései felé. Mindezt elősegítette e témában megjelent számos könyv, amely több szempontból is megvilágítva e korszakot, lehetővé teszi annak többrétű értékelését. A feldolgozott tárgykör egyre bővül, és az összefüggések révén mind plasztikusabbá válik a kép. Mostanában gyakran találkozunk építészeti cikkekkel a napi sajtóban és a folyóiratok hasábjain, valamint e kort megélt építészek írásos visszaemlékezéseivel - nemegyszer korrekcióival amelyek mind hozzájárulnak az árnyaltabb kép megrajzolásához az építészet terén is. Könyvünkben a magyar építészet csaknem 25 esztendejéről, az 1920-tól 1944-ig terjedő korszakról lesz szó, amely egy tradicionális építészet végső szakaszát és egy új szemléletű építészet kezdetét foglalja magába. Nagy vonalakban megrajzolva ez annyit jelent, hogy a húszas évek építészetét még a konzervatív, a harmincas évekét már a modern építészethez sorolhatjuk. A tárgyalt korszak apáink és nagyapáink kora, akik más társadalmi viszonyok között éltek, másként is gondolkoztak, ezért érthető módon, ma sok mindent nem úgy értékelünk, mint ők. De nézőpontunk eltér attól a szemlélettől is, ahogy húsz-harminc évvel ezelőtt tekintettek vissza e korra. Minden értékelésnek megvan a maga aktualitása. Az 1950-es és 1960-as években szakíróink egy része - nem kis túlzással - az első világháború utáni építészet első korszakának a történelmi stílusokhoz visszanyúló irányzatát a Tanácsköztársaság bukásával hozta kapcsolatba, feltételezve, hogy más politikai körülmények között, gyorsabban tért hódított volna az új építészet. E hipotézis nem vette figyelembe, hogy a mai értelmezésünk szerinti modern építészet, ill. az, amit ma a húszas évek avantgarde építészeti kezdeményezéseinek nevezünk, ebben az időszakban - közvetlenül az első világháború után még sehol sem létezett. Akkor egész Európa akadémikus szellemben épített. Eklektikával szakító, új szellemű épületek csak elvétve születtek. Az első modern „középület", a dessaui Bauhaus is csak 1926-ban épült. Szovjetoroszországban a konstruktivisták (Tatlin, El Liszickij stb.) „ideálterveivel" egy időben Fomin és köre az orosz klasszicizmust modernizálták.