Fogarasi-havasok

A látóhatárból hatalmas falként kiemelkedő, méreteiben is lenyűgöző, havas gerincű hegység éteri látványa felejthetetlen és vonzó a mindenkori utazó számára. „A csúcsok néha egész közel jöttek, különösen reggel. s ilyenkor mintha cukorból lettek volna: máskor fenyegetőek, sötétlilák voltak, estefelé, s szinte ráestek a házakra, behulltak az ablakon, beárnyékolták a könyveket... a poron át láthatókká lettek a gyémánt csúcsok, s ez a látvány mintha megtisztította volna a levegőt... Máskor eltűntek a csúcsok, mintha a föld nyelte volna el őket. de szellemük ott kísértett a levegőnek valami gyémántos hidegségében” - írja egyik regényében, a Fogarasi-hava-sokról, a századelőn Fogarason élő írónk Babits Mihály. A város fölött fel-feltűnő hegyek, amelyek meghatározták, az egykori békés kisváros hangulatát, és a „gyémánt havasok, az alkonyi lila árnyak” többször visszatérnek Babits költészetében. „Ó, be áldott dolog: meg nem állni! Utazni!...Alattam foly az Olt, Oltón túl a város, városon túl a csillogó havasok: csupa szépség, tengere a szépségnek!... De e vidék főleg a szemek paradicsoma. Az az isten, aki festette, az eleven színeknek és a részletes, aprólékos kidolgozásnak kedvelője volt. Apró, változatos színfoltok tarkítják egymást. S minden oly könnyű és tiszta, mintha tükörkép volna: a hegyek maguk nem látszanak súllyal bírni a földre"-írja Babits az Útinaplóban. Minden kirándulás egyben utazás nemcsak térben, hanem az időben, a történelmi és a történelem előtti emlékékben, a földtörténeti korokban, kezdve az őskori kristályos paláktól, a jégkorszaki tájakig. Ha nyitott szemmel „utazunk” a hegyekben, a mérsékelt égövi tölgyesekből - a fenyveseken keresztül - alpesi, tundrái tájakra érhetünk, ahol szerencsésen fennmaradt, harmadkori és jégkorszaki növényekkel, állatokkal, tengerszemekkel és jégárak alakította teknővölgyekkel. hatalmas piramis alakú csúcsokkal. éles sziklagerincekkel, nyeregszorosokkal, sziklaárakkal, sziklaalakzatokkal, lépcsőkkel és a rajtuk kialakult vízesésekkel találkozhatunk. De itt találkozhatunk középkori várainkkal, fennmaradt építészeti emlékeinkkel, a titokzatos Vöröstoronyi-szorossal, amely szinte egész történelmünket megjeleníti. A történelem és a népek országiján álló hegy hely- és a helységnevei a terület írott és részben íratlan történetéről tanúskodnak, a hajdan itt élő török törzsektől a szláv, a besenyő, a magyar, a szász és a román telepesekig. A Fogarasi-havasok központi területén a felszín igazi alpesi jellegű és nem véletlenül nevezte 1882-ben Inkey Béla, magyar geológus, a Déli-Kárpátokat, Erdélyi-Alpoknak. Feljutva a hegyre, igazi alpesi táj fogadja a túrázót, emlékeztetve az Alpokra, de az itteni táj látványa mégis egészen más, erdélyi. (...) A 70 km hosszú Fogarasi-havasok a Déli-Kárpátok legmagasabb és legegységesebb hegylánca. Felszínének nagy része 2000 m feletti, több csúcsa pedig 2500 m fölé emelkedik. A Fogarasi-havasokat nyugaton az Olt Vöröstoronyi-szorosa. délen a Lovista-medence, a Cozia- és a Jézer-hegység határolja. Északon, a hatalmas kelet-nyugat irányú törésvonal miatt kialakult meredek lejtőivel, a hegység élesen elkülönül a Fogarasi-medencétől. Keleten az enyhén lejtő hegygerincek (Szág-hegység, Tamás-gerinc), a Sinka-. Sebes- és a Barca vize, valamint a Dimbovica mellékpatakai különítik cl a Királykőtől.