Pavlov válogatott művei

Bjazan városában, az 1849. évben születtem papi családban. Középiskoláimat a helyi lelkészi szemináriumban végeztem. Hálával gondolok reá vissza. Néhány kiváló tanárunk működött itt ; egyikük, Feofilakt Antonovics Orlov lelkész, valóban magasrendű, ideális jellemű ember volt. Azoknak az időknek a szemináriumaiban (nem tudom, azután is) lehetséges volt az — ami annyira hiányzott a rossz emlékezetű Tolsztov gimnáziumban — hogy a diák egyéni szellemi hajlamait követhette. Lehetséges volt, hogy valaki gyenge legyen az egyik tárgyból és kiemelkedő egy másikból — és ez az egész idő alatt nemcsak, hogy semmi kellemetlenséggel nem fenyegetett, hanem épen ellenkezőleg, azt az alapbenyomást idézte fel bennünk, hogy talán tehetségesek vagyunk, A hatvanas évek irodalmának, elsősorban Piszarevnek hatása -alatt szellemi érdeklődésünk a természettudomány felé fordult, és közülünk sokan — így én is — elhatároztuk, hogy az egyetemen a természettudományokat fogjuk tanulmányozni. Az 1870. évben a pétervári egyetem hallgatója lettem, a fizikai-matematikai fakultás természettudományi osztályán. Ebben az időben fénykorát élte ez a kar. Egész sor tudományos tekintélyű és kiemelkedő előadóképességű tanárunk volt. Főszakként az állatfiziológiát választottam, kiegészítő szakként a kémiát. Valamennyi fiziológushallgatóra óriási benyomást gyakorolt Ilja Faggyejevics Cion tanár. Egyenesen megdöbbentett minket az a mesteri készség, amellyel a legbonyolultabb fiziológiai kérdéseket egyszerűen előadhatóvá tette, valamint az a valósággal művészi mód, ahogyan a kísérleteket vezette. Többb ilyen tanárral egész életemben nem találkoztam. Első fiziológiai munkámat vezetése alatt végeztem. Miután a természettudományi jelölt fokozatát elnyertem, 1875-ben három félévre átmentem az Orvosi-Sebészeti Akadémiára. Nem az volt a szándékom, hogy orvos legyek, hanem, hogy az orvosdoktori fokozat alapján később fiziológiai katedrát nyerhessek. Az igazság érdekében hozzá kell tennem, hogy ez a tervem akkoriban még egészen álomnak látszott, mert rendes tanárságra akkoriban még mint rendkívüli, valószínűtlen dologra gondoltunk. Amikor átmentem az Akadémiára, Cion tanár mellett kellett asszisztál nom (a külföldre készülő korábbi asszisztens, Sz. I. Csernov helyett). Cion az Akadémián is fiziológiát adott elő. De az a különös esemény történt, hogy a nagytehetségű fiziológust kizárták az Akadémiáról. Ennélfogva K. N. Usztyimovic tanár mellé mentem asszisztensnek ; ő az akkori Állatorvosi Intézetben adott elő fiziológiát. Az Intézetből való távozásakor, úgy emlékszem 1878-ban, Sz. P. Botkin tanár klinikájának laboratóriumába kerültem ; itt sok évet töltöttem — közben az előadások 1879-ben az Orvosi Továbbképző Intézetben befejeződtek és két évre külföldre is vezényeltek — egészen a tanári tanszék elnyeréséig. Annak ellenére, hogy ennek a laboratóriumnak igen sok hátrányos oldala volt — elsősorban az eszközök szegénysége — az ott töltött időt igen hasznosnak tartottam tudományos jövőm szempontjából. Elsősorban azért, mert önállóságom teljes volt, másodsorban pedig azért, mivel teljesen a laboratóriumi ügyeknek szentelhettem magamat, — magán a klinikán semmi kötelezettségem nem volt.