A szépről és a jóról ; Istenről és a hozzá vezető utakról

Élete. Platón és Aristoteles után eltelt századok során Plotinos az első újra eredeti és nagy gondolkodó. Metafizikája, esztétikája és természetfilozófiája a legkiválóbbak közé tartozik, amiket e téren az európai szellem létrehozott. Egyiptomban: Lykopolisban született Kr. u 204-ben. Itt töltötte ifjúságát, itt nyerte az első tanítást. Huszonnyolc éves korában Alexandriába ment, hogy magát a filozófiában tovább művelje. Itt tizenegy évig volt Ammonius Saccasnak, az újplatonizmus állítólagos megalapítójának a tanítványa. Ennek halála után Gordianus császár Perzsia ellen vonuló seregével a keleti bölcselet tanulmányozására indult. Végre negyven éves korában Rómában találjuk, ahol a „gallienusi renaissance" szellemi központja éppen az ő iskolája lett. Hallgatósága filozófusokból, költőkből, orvosokból és előkelő közéleti férfiakból állott, de maga Gallienus is látogatta az előadásokat, sőt Plotinosra akarta bízni egy campanai mintaváros kormányzását. Plotinos iskolája a császár halála után politikai okokból széthullott és a görög irányú szellemi élet Rómában lassan megszűnt. Plotinos 270-ben halt meg Pozzuoliban. Filozófiája: triadikus világkép, amely az Egyre vagy Istenségre, majd a Szellem vagy az ideák világára, végül a Lélek, illetve Élet régióira oszlik. De ezek a hiposztázisok vagy régiók nincsenek egymástól elkülönítve, sőt egyik a másikból ered, s azután sem szakad el teljesen az eredetétől. A keletkezések sorrendjét vagy irányát tekintve, a hiposztázisok sorában egy legfentről (az Egyből) kiinduló mozgás („lemenetel") figyelhető meg. Viszont a legalsó foktól kezdve (anyagi-érzéki világ) van egy olyan mozgás is, amely a kiindulási pont felé halad („felmenetel"). Ez a mozgás a teremtmények Istenbe való visszatérésének vágyából ered, amely vágy a legmagasabb rangú teremtmény (ember) legmagasabbrendű élményében éri el a csúcspontját. Ez az élmény: az emberi léleknek az istenséggel való misztikus egyesülése. Tekintettel az Egy teljes transzcendenciájára (túl van a léten, túl a szépen, a jón, az észen stb.), kevés reményünk lehetne az Isten megismerésére, ha Plotinos az értelmi ismeréseken túlhaladva, nem venne fel egy másfajta megismerést is, az ún. „szerető észt" (VI. 8.), amely a megfelelő erkölcsi előkészület és megtisztulás után az embert az eksztázis útján az Istennel egyesíti. A Szellem megismerésének útja természetesen az észen át vezet. Ebben a szférában megtaláljuk egyfelől a platoni ideáknak csak tökéletességük által ható, egyébként pedig mozdulatlan világát, de ugyanúgy megtaláljuk ez ideáknak hatóerőkké (Stoa!), azaz logoszokká alakult rendszerét, amely elágazó és mindent körülölelő szálaival az egész teremtést behálózza. Minden, ami van - mondja Plotinos - ésszerű, mert a léttel együttjár az ésszerűség is. Ez a felfogás már át is vezet a lelkes létnek, az anyagi-érzéki világnak a szférájába. Plotinos lélekfogalma nem a keresztény lelket jelenti, hanem olyan szubstanciát, amelyben mozgás, törekvés, változás, egyszóval élet van. ő ezt a birodalmat sokkal bőkezűbben körvonalazza, mint mi, mert szerinte az ember-, állat- és növényvilágon kívül idetartoznak az ásványok, kőzetek és az összes égitestek is.